Hol volt, hol nem volt egyszer réges-régen egy távoli országban élt egy gazdag ember. Annyi pénze volt, mint a pelyva. Ha meg akarta volna számolni valamennyit, akkor bizony kilencvenkilenc évig kellett volna számolnia éjjel – nappal, hogy megtudja mennyi a vagyona.

Mégis a nagy gazdagsága ellenér nagyon fukar és irigy ember nevében állott. Soha senkinek nem adott a pénzéből még csak egy árva rézgarast se. A kölcsönt is oly nagy kamatra adta, hogy a kölcsönkérő egész életében nem győzte visszafizetni.

Ismerősei nem is kértek tőle kölcsönt, inkább koplaltak vagy krumplihéjból főztek levest maguknak.

A szomszéd falucskában lakott egy kútásó. Egyik nap gondolt egyet, hogy megtréfálja a gazdag embert.

Elment hozzá, és ajánlatot tett neki:

– Fenséges uram, olyan kutat tudok ásni, amelyben víz helyett aranytallér fakad.

Felcsillant a gazdag ember szeme. A világon nem volt annyi pénz, amit el nem fogadott volna.

– Igaz beszélsz, te kútásó? – kérdezte elámulva, és már mindjárt számolgatni kezdte magában, ha csak naponta egy vödör aranytallért is húz fel a kútból, egy év elteltével, milyen gazdag lesz. – Remélem, nem csapsz be, mert akkor megjárod. Egy életre a tömlöcbe juttatlak a bíróval. Tudd meg ő az én jó komám, és minden kérésemet teljesíti.

A kútásó elmosolyodott, és bizalomkeltően mondta:

– Ugyan, fenséges uram! Miért tennék ilyet. Ígérem olyan kutat ások uraságodnak, hogy heted hét faluból csodájára járnak az emberek.

– Nem kell senkinek tudni az aranytallért adó kútról – mondta a gazdag ember. – Sőt megparancsolom, tartsd titokba, nehogy valaki értesüljön róla, milyen kút van a kertemben. Azt azért áruld el, mit kérsz, amiért megásod nekem ezt a kutat?

– Ingyen teszem, fenséges uram. Nem kérek érte egy árva petákot sem – válaszolta a kútásó. – Csupán csak oly kérésem lenne, amikor ásom a kutat, akkor szíveskedjék néhány aranytallért a gödörbe dobni, hogy a pénz csengése odacsalja a rengeteg aranytallért, ami a föld alatt lakozik.

Tetszett a gazdag embernek, amit az iparos mondott, és mindjárt ki is jelölték, hol álljon a kertben a kút.

A kútásó szorgalmasan ásni kezdett. Két nap két éjjel ásott, szinte szünet nélkül. Harmadik nap hajnalán kiszólt a gödörből:

– Méltóságos uram, már nagyon közel járok az aranytallér érhez. Ajánlatos lenne belehajítani néhány tallért, hogy idevonzza a társait.

Az uraság nem szívesen, de a kincseskamrájából előhozott egy – két apró réztallért, és ledobta a kútásóhoz, és türelmetlenül várt.

Sokáig semmi sem történt. A lent dolgozó ember is csöndben volt. Még csak az ásás zaja sem hallatszott fel.

Mi a fene történhetett? – morfondírozott magában a gazdag ember – Tán csak nem esett valami baja ott lent a kút mélyén. Igazából nem is a kútásót sajnálta, hanem a két réztallért.

– Miért nem ásol? – érdeklődött belehajolva a gödörbe, hátha akkor valamit lát. De hiába meresztgette szemeit, nem látott semmit.

Nagy sokára kiszólt a kútásó:

– Láttam, hogy uraságod behajította a réztallérokat, de sajnos a kút manója elkapta őket, és most azon vihog, hogy túljárt az eszünkön. Méltóságos uram, többet és aranytallért kellene belehajítani a kútba.

Ez nem nagyon tetszett a gazdag embernek. A fogát szívta, de abban reménykedve, hogy majd a beleszórt tallérokat búsásan visszakapja, most három aranytallért dobott bele.

Sajnos a kútásó megint csak azt kiáltotta fel, hogy ezeket is a manó elkapkodta.

– Mit lehetne tenni, hogy ez a fránya manó ne tudja elkapkodni? – kérdezte bosszankodva a gazdag ember. – Mesteruram, remélem, tudja, mit kell tenni ilyen esetben?

– Hogyne tudnám, hisz már számtalanszor összehozott vele a sors. Egyet tehetünk, egy nagy zsák aranytallért kell a kútba borítani. A sok tallér megzavarja a manót, és nem tudja, melyiket kapja el. Így valamennyi leesik a kút aljára. Meglátja méltóságos uram ezek után annyi aranytallér lesz benne, hogy csak győzze kimerni.

Ezt hallván a gazdag ember elégedetten dörzsölgette a kezét, és beszaladt a házba, majd kis idő után egy nagy zsákkal jött vissza. Tartalmát beleöntötte a mély gödörbe, és várt.

Alig néhány perc elteltével a kútásó egyszer csak felkiáltott:

– Fenséges uram! Már látom, hogy az aranytallérok gyülekeznek itt lent a mélyben. Olyan sok van, hogy alig bírok mozdulni tőlük.

A gazdag ember ugrált örömében, és türelmetlenül lekiáltott a kútásónak:

– Küldjél fel belőle egy vödörrel! Szeretném őket a kezembe fogni.

– Semmi akadálya fenséges uram. Akár tíz vödörrel is felküldhetek. Csak bírja felhúzni.

– Ettől ne félj! Bírom én a munkát.

– Rendben, mindjárt küldöm is az elsőt, de szeretném figyelmeztetni. A felküldött vödörben kavicsok lesznek. Tudja fenséges uram, az aranytalléroknak meg kell érniük. Öntse bele egy nagy tekenőbe, és megtetszik látni, holnapra arany lesz belőlük.

A kútásó jól telerakta legalább tízszer a vödröt, amelyet a gazdag ember boldogan behordott a kincses kamrájába, és ott egy nagy tekenőbe beleöntötte a tengernyi kavicsot.

Alig várta, hogy már holnap legyen, és dúskálhasson a sok aranyban. Többé nem is érdekelte, mit csinál a kútásó. Egész éjjel azon ábrándozott, hogy mennyi pénze lesz. Pedig jobb lett volna, ha szemmel tartja. A kútásó megvárta, míg a gazdag ember behordja a kavicsokat a házba, és gügyörészve becézgeti a sok értéktelen köveket. A kút alján összegyűjtötte a beleborított zsák aranytallért. Az éj leple alatt kimászott a kútból, és kereket oldott. Reggelre olyan messze jár már, hogy bottal üthették a nyomát.

A gazdag ember pedig a haját tépte, amikor rájött, hogy a kútásó rászedte. Elvitte minden pénzét. Még annyi sem maradt, hogy egy picinke cipót vegyen magának a péknél.

Ellenben volt egy kútja a kertben, amelyben lassan összegyűlt a víz. Olyan sok volt benne, hogy a környékről idejártak vízért az emberek.

Ott volt a nagy kert parlagon. Hogy éhen ne haljon a gazdag ember kénytelen volt megművelni. Felásta és különböző magokat vetett bele. Azon a nyáron nagy szárazság volt az országban. Hetekig nem hullott csapadék. Szerencsére a kút bőségesen adott vizet, és minden nap jól meg tudta öntözni a kertet. Ez meg is látszott, amikor eljött a betakarítás ideje. Más kertekben alig termett valami, de bezzeg az övében minden volt. Nem csak magának jutott belőle, hanem a felesleget el is tudta adni. Olyan sok pénzt szerzett a munkájából, hogy többé nem kellett nélkülöznie.

A munkával szerzett vagyona napról napra gyarapodott, és hamarosan újból ő lett a leggazdagabb ember a környéken, de most már nem volt irigy, ha valaki pénzt kért tőle. Mindenkin segített, akin csak tudott.

A kút csodát tett vele. Megjavult. Hamarosan talált egy magának való lányt. Feleségül vette, és talán még ma is boldogan élnek, ha meg nem haltak.