Jó volt itt lenni,
hol lépett a lábam,
Hol sóhajtásaim
a magasba szálltak.
Jó volt itt lenni,
nézni a felhőt,
Várni a nyárban
a hűsítő szellőt.

Szerettem lenni,
elcsendesülni,
a természet lágy ölén,
olykor megpihenni.
Szerettem lenni,
csodálni a szépet,
a sokszínű szivárványt,
látni az égen.

Valahol messze,
Egy pataknak partján,
Pár szem esőcsepp hull
Néha-néha énrám.

Az égen szivárvány
Nyújtózkodik éppen,
Átível hosszan,
Egész faluszélen.

Néz rám a patak,
Közeledik vize,
Egyre halad,
Kanyarog ereje.

Fejem felett repül
Néma kis madárka,
Csőrében szalmaszál,
Cipeli házába.

(dr. Kassa Ildikónak, Budapest)

Mikor neked születésnapod van,
Nekem épp nevem napja.
Ránk mosolygott Isten,
Szeretetét nekünk adta.

Mikor nekem születésnapom van,
Neked közel a neved napja.
Mindketten együtt örülünk, ünnepelünk,
Köszönt az ég is, szeretetet megadta!

Nem maradt másom az égvilágon,
Reszkető nyárfa lesz az én világom.

Lelkedtől távol annyira fázom,
Adja rám szíved a téli kabátom.

Nézek csak vissza, de semmit se látok,
Hol vagytok álmok, hol vagytok barátok?

Egyet szerettem, ez lett a vesztem,
Itt hagynom Őt, nehéz volt megtennem.

Ha én szél lehetnék,
Csak szeretetet fújnék,
Nem fázna senki sem,
Én sem dideregnék.

Mert oly hideg az élet,
Ha nincsen szeretet,
Oly hideg a szív is,
Ha nem öleli senki meg.

Hűvös a lélek is
Odabent a testben,
Ha nincsen szeretet,
Nem melegedhet fel.

Amikor sorsod láncra ver,
és elvesztél életed
sötét tengerében,
és bizonytalan lesz a jövő,
mert törékeny léted
szétfoszlik, mint ócska,
kopott rongydarab,
s te ezer darabra hullsz,
és ereidben gyűlik a méreg,
míg a láncszemek
már a húsodba égtek,
és sikolyod repeszti
az összegyűrt eget.

Reménylenék nyugalmat szárnyalót
Álmok után boldogságébredést
Kacagó fényben csillám fényhozót
Csókkal pecsételt szeretetölelést

Reménylenék lelket a szíveknek
Hógyöngy fehéret könnyel áztatót
Szivárványszínt minden szürkeségnek
Gyermekmosolyban szeretethozót

Rózsák bódító illata száll a légbe,
oly szép a nyár esti táj,
ha beragyogja a csillagok fénye,
s horizonton egy kósza árnyék megpihen,
majd egy lenge szellő fuvallatára tovalibben.
Varázslatos a nyári éj,
száz tücsök ad éji zenét,
szentjánosbogarak milliói szállnak,
világító szárnyacskájukkal megvilágítva a tájat,

Ha jössz, ha itt vagy velem,
ha foghatom a kezed,
ha csókolhatom a szád,
ha érinthetem lelked virágát,
ó, édesem, az énnekem,
s remélem, neked is a boldogság,
mi itt vár rád,
hát jöjj, ne várj!
Vágyom, vágylak, várlak!

2023. július 19.

Mélyül lelkemben a válság,
már nem hiszek a szavaknak,
minél több verset olvasok,
annál kevesebbet írok.

Felröppent a szerelem madara,
átrepült a szivárvány-híd alatt,
vállamra ült, suttogott fülembe,
aztán dalra váltott, kedvesen csicsergett.
Bódultan hallgattam, mindent elhittem,
csillagok fénye ragyogott szememben,
ezer hegedű szólalt meg ujjongó szívemben.
Útra keltem, úgy kerestem,
hol az a híres, gyönyörű szerelem?

Ketten vagyunk, csak te meg én,
körbeölel a csillagos ég
forró, éjpuha paplana,
szívünk lüktető dallama
szerelmes titkokat mesél.

Álmodozunk, csak te meg én,
éjszaka mélykék holdmezején
szorosan egymáshoz bújva,
lelkünket ég felé nyújtva,
emeljük egymást felfelé.

Az Elmúlás Hercege gyöngéden kúszott
a csöndesen kihűlő, hófehér tájra,
finoman, puhán altatót dúdolt,
s csókokkal hajolt mennyasszonyára.

Ölelte szerelmét, a Végtelen Életet,
az örökkévaló, egyetlen Végzetet,
ki létének értelme, valódi párja,
s kedvese csókját úgy kívánja, vágyja.

Csillagok közt kitárta szárnyait,
érkezett az álmok dallamán,
angyalt hallottam hajnalban,
ébresztett egy szellő fuvallatán.

Ketyegve sompolyogott az idő,
kézen fogta a napsütést,
szorítanám össze mindkét szemem,
hogy szép álmom őrizzem még.

Néz rám nagy szemekkel az ősz,
a reggeli avaron nászra hív egy angyal,
és én ölében újra jó ember vagyok,
hisz békét kötöttem önmagammal.

Aludtam, vagy csak ébren álmodom,
nem tudom, de oly mindegy talán.
Angyalom karjában ismét fiatal vagyok,
és ringok egy szerelemgondolán.

Ne vesszél el a jambusokban
Mikor keresed mind a rímeket
És ha eltévedtél önsajnálatodban
Fordítsd a világra tekinteted

Mert dolgod van bizony itt elég
Halld meg az élet sóhajtásait
És ha néha biztatás kellenék
Vedd észre a világ vadhajtásait