A tó tükrében csillagok ragyognak,
csendes éjben titkok suttognak.

A víz felszíne halkan csobog,
elúszik rajta a múló idő, a hold ezüst hídján,
s hallani, ahogy utána a mélyből sok lélek zokog.

Mélyében az égbolt visszfénye,
a végtelen űr sötét rejtélye.

Felnézve, a csillagok tánca,
s a hold ezüst fénye,
mind-mind a létezés reménye.

Halkan a nádas susog,
benne minden hallgat,
a víz megőrzi a múlt titkait,
ahogy az idő a hajnal felé tovaballag.

A csend leple alatt megnyugszik lelkem,
a víz tükrére nézve benne örök szerelemre leltem.

Miközben a tóparton állva, elmélázva, hullámait nézem,
s az élet nagy körforgását érzem,
a vízben tükröződő csillagok fénye
emlékeztet a lét törékeny szépségére.

TM