Miféle élet ez, ha hiába várod,
hogy letűnjék felőled a fekete fátyol.
Fejed fölött sasként köröz,
nap mint nap rád bámul,
s ha kell, beléd karmol,
majd gyűlölettel átkoz.

Miféle élet ez, hol elvesznek a mesés álmok,
A tündöklő vágyak, csupa csattanások.
A szerelmek...? Ugyan...!
Azok is csak fájó könnyhullások.

Elhagynak barátok, mind hamisat mondnak,
Keblükre melengetvén szájukból kígyónyelven szólnak.
Térdre rogysz terheidtől, de csak kőbe ütöd lábad,
Sehol sincs helyed, s tán a túlvilágon sem remélhetsz támaszt.

Miféle élet ez, hol üldöz az Ördög,
a sorsod kerget, s züllött hajnaloktól szédülsz.
Hiábavalóság perceit éled,
szívedet földbe döngölték már régen,
S lelkedet kiszakítani kívánja a gyilkos félelem.

Miféle élet ez? Átadom másnak!
Hisz' ez utakon járva, elfáradt a lábam.
Hiába szerettem, darabokra törtem,
Széthullott részeim vegye fel az Isten.

Budaörs, 2025. március 20.

TM