Tudod, szíve van a fáknak,
mint minden nyíló virágnak.
A fák is, mint Te, a szívükkel látnak,
nem hisznek senki másnak.

A szívükben kis vörösbegy fészkel,
énekét hallgatja a fa,
s elringatja fészkében minden áldott éjjel.

A fák a földanyából nőnek, magasra,
a nap felé egészen a kék égig törnek.
Kapaszkodnak belé gyökerekkel,
mint édesanyjába a gyermek, ölelő kezekkel.

Ő csak önzetlenül táplálja őket,
mosolyog, mikor látja, ágaik közt a kis vörösbegyek felnőnek.
A madárkák aztán szárnyra kapnak,
addig-addig szállnak, míg egy üres szívű fára nem találnak.

Ott aztán fészket raknak,
s egyből kivirul a fa,
mikor szívében dalra fakadnak.

Tudod, szíve van a világnak,
benne laksz Te is, úgy nézz rá, hogy lásd a szíveddel,
lelke van minden fának, s nyíló virágnak.

TM