A piros vekker éktelenül szól,
kócos vörös hajjal ébredek, jaj, hol?
Lusta testem még maradna az ágyban,
de a kötelesség vár, a lazítás marad csak vágyban.
Rohanok, sietek, nincs időm semmire, ez a piros vekker emlékeztet, elkéstem megint, de mennyire.
A reggeli napfényben szinte elvakulok,
de a teendők listája csak növekszik, sosem lazulok.
Nincs kedvem felkelni, de muszáj menni, a piros vekker hangja sosem hagy pihenni.
A város zaja lassan elnyomja a csendet, én meg még az ágyban sem raktam rendet.
A szívemben ott a lendület, mígnem a nap végén kifogy a szufla, s újra ágyba dőlök, szemem körül csüngnek estére ráncos bőrök.
Bezzeg a piros vekker egész nap csak csendben pihent, sok reggelem tönkre tette, mígnem hála az égnek, valami rugó benne kiment.
Holnap újra kezdődik a mókuskerék,
de ma este nyugodtan álmodom, most már, hogy nem szól a vekker, időm lesz rá elég.

TM