Mese itt, mese ott,
mosolygó hullahopp
karika az ég alja,
szél kukucskál át rajta.
 

Lassan érve, kúszik a nap láthatár szélére,
Óriás korongját ölti kéklő peremére.
Hová nézek érkezésed, érzem áhítozva
bolond szívem hevesen ver, lüktetve dobogva.

Nem hallom régóta a dalotok,
nótás nagyapám mióta halott,
a kedvét nem vidítja fenn a fán
lágy énekű, hajnali csalogány.

Mesélj nagyanyám,mesélj nekem
Olyan igazi mesét,mondjál el
Apáról mesélj,igaz történetét
Kicsi volt szerette a mesét

Szánkó nézi az eget,
hó lepi be a teret,
a bokrokon dér-csillag,
a szeleken átcsillan.
 

Versek tükrében versszeletek,
napfény a télben, veréb szendereg,
rénszarvas- csendet őriz az erdő,
azzal takarózik a teremtő.

A híd átível emberi lelkek között
ismeretlenül. Talán megjegyzed
a partok messzeségét, s ott ki őrködött.

Szürke köddé vált az álom,
már magamat sem találom,
szívem dermedt, búval tele,
hűti a sors lehelete.

Karácsonyi dallamokban
hótisztán csengnek a dalok,
gyertyalángok fény- jelében
nyugodt éjek, és nappalok.
 

Szívedre a fény ragyogjon,
álmodra is varázsoljon,
tiszta hang az ég peremén,
felhőszárnyán neked mesél.
 

Most mozdulatlan. Látod a víz tükrében
a csöndet? Hosszan eltűnő árnyék
vagyok Kereslek. Itt-ott egy madár rebben.

Mostanában édességből
kicsit többet kapok,
mikulásról beszélgetnek
a kicsik és nagyok.
 

Tépett gondolat. Madzagon ráncigálják
Úgy lép, ahogy mozgatják a karok.
Fönt  valaki parancsol, s lépni kell.

Ragyogj csak a messzeségben reményem csillaga,
szikrázd sugarad ezüstjét vöröslő avarra.
Tündököld, ódaként harsogd, mámorosan zengjen,
vajúdja a múló idő, most szüli e percben.

December havában
megnyílik minden lélek,
csillagok dalában
hópehely ölelések.

Gyertyát gyújtok, lángja a fény,
fenyőágról csendre cseppen,
Szent Éj illatú a remény,
angyalszárnyon feléd röppen.