Már beköszöntött rég életem szép tele,
Nem ér véget bennem az örök havazás,
De ha éj omlik az estének testére,
Énem jobbik fele ébred, nincs elalvás,

Mesél a tenger, 
hűs vize hulláma,
benne susog 
szerelemesek

Szép magyar hazám
Változatos tája
Síkság,dombok ,hegyek világa
Van-e még a világnak szebb virága

Idővel sem törődve itt
vagyok kettesben veled,
szótlanul követem a szemed,
szád hús-piros ívét 
keresi a szám--
kezem minden rejteked.

Vannak ilyenek.
Egész életükben szeretni
Csak egyet képesek.
A sírig.
Mindíg csak egyet.
Ezért az egyért, minden kínt
Elviselnek.

Bordás barázdák között,
puha lábú szellő poroszkál.
Szőlő munkások rög-barna
kezén—kapás vállakon
bandukol velük haza a
csillagösvényt követő nyár.

Mint kivégzőosztagot vezénylő tisztek,
Szaporodó évek, tizedelő ikszek,
Húszasok, százasok, vénülök veletek,
Álnok közömbösséget sosem tisztelek.

Leesett az ég minden könnye
a zsibbadt emberi közönyre –
siratóének búg a tájon…

Te vad nyugati szél!
Mindig veled álmodtam el,s keltem
Hol lágyan zörgetted ablakom
Hol crescendódra feleltem

Csend ül a tájon...

Petőfi Sándor 
verse jelen időben is időszerű

Dicsőséges nagyurak, hát hogy vagytok?
Viszket e úgy egy kicsit a nyakatok?
Új divatú nyakravaló készül most
számotokra, nem cifra, de jó szoros.

Ildikónak

Mint a nap, aranylón a kékben,
úgy ragyog kedvesem szemében
az élet ajándéka--ifjúsága,

WWW.AVO/AVH.HU

Keverjünk egy hörpnyi történelmi mixet –
lássuk, hogy pörögnek fordítva az X-ek:
csapjunk kettőt-hármat a homokórára,
s lépjünk vissza bátran Rákosi korába.

Hidat verek folyókon át
Összeköti jobb,bal partját
Suhog a víz,rohan az ár
Túl parton valaki vár
Hidat verek,hozzád megyek
Karjaimmal átölellek

Az én csodám Te légy! 

Dereng már a hajnal,
a nap ébredőben
sugarait szórja
erdőre, és földre.

Hamuszínű alkony húz,
korán botlik a nap az égen,
újra közelnek látszik 
az est a messzeségen.

Kinyílott már a lila orgona
Bimbóba borult Jancsi homloka
Pajzán dalt dúdolt az este
Kacér párját egyre leste
Kazal legyen szerelem temploma.