Nyílt seb van szívemen,
pészmékerem megáll
és körbenéz, de újra jár
miközben felsikolt a csend.
Szemem egy pontra szegezem,

a plafonon egy légy neszez
szárnyát reszelgeti.
Közben pittyeg a gép
lélegzetet veszek,
sokért adják, ára az életem.

És csak nézem
ahogy csepeg az infúzió
fejem felett. EKG ketyeg
fel-le ugrálnak a vonalak jelezve,
hogy még élek.

Régen donorra vágyok,
aki fütyörészve száguld valahol,
talán dalol örömében hogy él,
s nem fél, hogy jöhet egy árok.
Én pedig csak várok várok.

De hirtelen kihunynak a fények
távolodom egyre,
még hallom a gép
egyhangúan sípoló jelét.
Éj száll rám korom setét.

felszakad utolsó sóhajom,
végleg leáll pészmékerem.
Szívem immár elemtelen,
megállt és nem lelem a töltőt.
Csendesen elhagyom e fertőt.