Csöndesen lépdel a Hold az égen,
alszik a szél a Göncölszekéren

Nekem ezen esten már az is elég
ha illatos gyertyám tövéig leég
vagy csonkig aztán elalszik velem
melege fénye lesz a védelmem

Talán a költők sosem halnak meg,
és ellenállnak minden viharnak,
néha a csönd vásznára feszül lelkük,
de mindig- mindig igazak maradnak.
 

Eljött a Karácsony
Díszbe öltözködve
Boldogan száll az énekszó

Talán a költők korán halnak,
mint régen a mosóasszonyok,
az időt kiakasztják a falra,
kihívják maguk ellen a sorsot.
 

Csak a Hold mosolya
virít hófehéren,
 

Nem adatott meg a börtön biztonsága
hiába keresem lelkem nem találja
a szilárd pontot szavakat mondatokat
akarom akarom fejem nem bólogat

Apró emlékek. A rohanó időben
belénk fogóznak. Úgy énekelnek,
mint egy könnyező gyermek, édesanyjáért.

Édesanyám megidézlek,
mára várlak, gyere kérlek,
Aput is hozzad magaddal,
láthatatlan varázslattal,

Szeretném úgy megírni a telet,
hogy ragyogjon benne a kikelet,
fagyoskodva ne járjon a lélek,
az egek ilyenkor is olyan szépek.
 

Szitál a felhő,
űzi a szellő,
hófehér fátyla a föld fölött.
Csillag az égen,

Éji dalban tündér táncol,
gyöngyillatban lelket bájol,
szellő libben, visszaszámol,
mosolyt hint a csillagárból.
 

Decemberi éjszakában
Sötét égen ragyogjatok
Virrasztó csillagok

A partokon sétál, a teste ösztövér,
a lelke végtelen, az egekig felér,
az ecsetből csorognak a fények, csodák,
egy sötét kor fölé feszít glóriát.

Úgy várom a karácsonyt,
Sütök finom kalácsot,
Dióst, mákost, gesztenyést,
Mézeskalács süteményt.

Rügyet bontanak a fák,
ugrándoznak a békák,
hegedülnek a fűszálak,
szép ruhája lesz a tájnak.
 

A fenyőfa díszei közt
csendben, szinte észrevétlen
megbújik a csillagszóró,
s várakozik tettre készen.