Várlak, drága gyermek,
Véremből a vérem
Virágokból, csillaggyöngyből
Játékod készítem.

Üzennek a szavak
Költőtársaim emléke
Béke legyen szívetekben
Örökkön béke!

Üzennek a szavak
Sorok könyvbe vésve
De sok remény hullott
Veletek a mélybe!

Ne féljetek, a nép mindig szabad,
mint kalitkán belül a madarak,
mint cellában ima közben a rab,

A fény után a hamu földet ér.
A csend szétfolyik és megfagy.

Legszívesebben, oda ültetnélek,
lelkemnek mélyére.... magányos zugába,
testemmel fedném,  zajos külvilágot,
összeszedném gyöngyként, könnyeid, ha fájna.

Hajnal hasad, felszáll a pára
Szarvas agancsokon csillan a fény
Badacsony erdejében szarvas viadalra hív
Ki az első, aki győzelemért vív

Kipp-kopp, jó napot,
fák doktora én vagyok.
Épp rendelni indulok,
minden fához eljutok.

Vörösiszap, pernyegát – 
Sarkon fordult, fejre állt. 
Kifröccsent a bolond ár – 
Belefulladt Kolontár.

Hat éve történt a borzalom, ami sok ember életét pokollá tette.

"Apa nézd: az égen
nincsen felhő,
a néni nem fújja habot"

Dobd félre fájdalmad, önsajnálatod,
Őrizd meg bajban, vészben is a szíved,
Még maradt benned cseppnyi szeretetet,
Mi az Istentől utadra adatott.

Ildikónak

Talán ígértél valamit a sorsnak?
Egyik kezével szíven üt,
másikkal gyógyítja a múltat.
Képeidről vetítődnek az érzések
utolértek az elmaradt képek, 
azokon -- ott jelenik meg az élet!

Öreg tölgyfa áll a domboldalon
Koronája nagy és szelek tépte
Nem egy ága helyén sebhely tátong
Törzsén látszik évszázadok lépte.

/Kolontár és Devecser vörösiszap
katasztrófája/ - emlékezve-

Kiült a nap az ég peremére
Tüzet rakott örömében
Tűzet rakott, úgy ragyogott
Sugara melegséget adott

 Itt nyílik!

Az egész életedet régen meghatározták!
Nap mint nap dobozos adagokban kapod
az ember-tápszergyárakban csomagolt
tartósított mindennapi kenyeredet.

Vacognak az őszi fák,
az égen szél tekereg,
avarszínű tájon,
gyűlnek a fellegek.