Éji álmomat halkan megkérem
ne zárd még lelkedbe az álmodót,
utolsó éjszakája még úgyis eljön
mikor ilyenre még egyszer vágyott.

Mert itt a sötétben az emlékek
egyre sűrűbben elő előjönnek,
majd egymással összevissza
keverednek a gyanútlan képek.

Vonszolja magát mélán a Hold
egy csillag lesurran az égről,
tátong a száj szürkén daltalan
mert lemaradt az esti meséről.

Vesszük e észre mi nem a miénk
kinek világosságába néha járunk,
veled akarok majd egyszer menni
mihelyt engedi az álmodott álmunk.

Szemeddel az alkonyt kinyújtod
félsz az eljövendő éji álomtól,
hisz már itt a hajnal ablakodnál
árad a fény kitárt formás karodból.

Mi álmodok itt a Földön mindig
tüskétlen rózsákra vágyunk,
de szavainkkal nagyon sokszor
mi is szúrunk kegyetlenül bántunk.

Varga István Barcs.2016.