Állok az ajtóban, ahol búcsút mondtál,
és még utoljára a szemembe néztél,
lehajtottad fejed, és csak ennyit szóltál:
"készülök, hogy elmondjam neked", bár féltél,
nem értenélek meg, s rám hiába vártál,
de tőlem akkor, ott, megértést reméltél...

És elmondtad, elhagysz, de fáj a búcsúzás,
tekinteted fáradt, fényei kiégnek,
az ágy kihűlt, de tudom, nem lehet túlzás,
"a tárgyak összenéznek, s téged dicsérnek",
de nekem minden szavad fáj, egy tűszúrás,
s könnycseppjeim, maradj velem, arra kérnek.

Nem tudom, milyen lesz a holnap nélküled,
de a szívem még dacos és titkon remél...
szemed fénye kihunyt, elfog a rémület,
ugye, csak rossz álom, s te felébresztenél,
mielőtt úrrá lesz rajtam a révület,
tudd, érezd, asszonyod ,,boldog, mert veled él".

2017. március 26.
Az idézetek Radnóti Miklós: Tétova óda c. verséből