Mikor majd egyszer eltűnök elmegyek
Nem történt semmi észre sem veszitek
Nem sokat veszítek csak az életet
Tán vár reám egy nem létező sziget
Ami volt kudarc kevés csekély siker
Könyvet verset fogad koszos konténer

Őszi tájon
ködfüggönyök,
talpunk alatt
avar zörög,
felettünk az
égbolt köhög,
 

Elmúlt a nyár,repült tova
Emlékeid még itt hagyta
Csendes patak vize csobban
Kövek közt susog halkan

Mág Tamás festőművésznek

Szárnyal a hintó,
Nyargal a négy ló,
Úgy suhan egyre, mint a madár.
Észre se vetted,

Minden indulással múltat
cipelsz magaddal, de
a jelenben nehéz vinni
a nem hitt mesét.
Minden kísér, és kiabál feléd.
Menekülésed is kísér--
kísérnek a hová, 
s a merre lidércei.

Pilis szent hegyünket nézem!
Piramisok alakját, mását érzem
Mint,ha Föld szíve lüktetne benne
Piramis alakja,szent minden köve
Nézem és látom,piramis alakja
Amit ezredévek pora takarja

(Evokáció - Ady Endre: Párisba beszökött az Ősz c. verséhez)

Ablakomon bekopogott az ősz,
bebocsátást kért fáradt lázasan,
és én hallgattam halk neszezését,
zordon, de nyájasan.

Egy népszavazásra

Ne menj el szavazni, maradj inkább otthon,
ha a fülbesúgók szavára hallgatsz,
ha a lelkedért vívott háborús fronton
foglyok végtelen menetében ballagsz.

Pipacstenger az én földem,
Tündérkert, vörös szőnyegen.
’Honnan megyek… ’hová jöttem…
S élek ez álom-szőttesen.

Hej, de jó lenne gyermeknek lenni újra,
Nem ily’ viharverten, gondoktól fakultan.
Futni önfeledten, mint a nyári zápor,
Nem nézni, nem látni semmit e világból.

Hajrá, hajrá Magyarok!
hajrá, hajrá Magyarország!
budapestiek, vidékiek
kisvárosiak és falusiak.

Igazi álarc rajtad, maga az arcod.
Ha kell mosolyban, vagy bújt könnyekkel,
de mindig mást mutogat, így születtél meg.

Álnok
álmok
űznek
tűznek,
víznek.

Ódon kút mit mesélt?!
Csodás éveket megélt
Vízét tiszta forrásból kapta
Szomjazóknak szívből adta

A haldokló nyár zöld színeit átfesti
a csípős hideg, s ág is didereg
leveleivel. Mesél a halott nyárról.