Parasztkocsma már ősöreg
benn pár szomjazni vágyó,
majd betért ide a nyáj őrzője
emberi beszédre hírekre áhító.

Kék kötényébe törli erős kezeit
asztalhoz majd komótosan lép,
megkérdi a kocsmáros mivel szolgálhat
óhajt e valamit a kedves új sütötte vendég.

Habár már kérés nélkül is lerakja
mi kezében van, egy boros kancsó,
kezével tolja – félre vele morogja
ami kell, néha – néha egy igaz szó.

Kint füvet legel a bóklászó nyáj
közülük itt-ott néha bégetnek,
a két puli néha vakkantva
de ügyesen terelnek.

Hát sikerüljön mi nehéz
kalapját szemébe húzta,
vakond túrást rúgja félre
morog – mit ér e munka.

Embernek lelke kivérzett
itt paradicsom volt vala,
sanda szemmel néz a két kutya
perdül a bot sújt a vakondra.

Fent héja visongva kering
lecsapni készül az áldozatra,
de csődöt mond az igyekezet
nagyobb a sas hatalma.

Varga István.Barcs.2016.