Megkésett tavaszon, hideg májusokon,
Koravén nyarakon, vagy fonnyadó őszön
Is lüktet az élet, és halkan Himnuszom
Dúdolom, kedvem magamnak híven őrzöm.
Mert öröm tolakodik búra, keservre,

A kutya megérzi a rákot:
kiszagolja, mint a heroint.

Meglásd,
megöljük egymást!

Ha nem kell a dalom senkinek,
hát odaadom mindenkinek!

Ha távolról nézzük a Földet –
gömbölyű és rúgni való!
Hogy kitől származott az ötlet,
nem sejti azt rajta lakó.
Gigászi focimeccs készül:

Sír az eső, hullik könnye
El kell válnunk mindörökre
Mint a fának a levele
Ha forgó szél tépi le

Sír az eső,fut a patak
Soha többé nem látlak
Madár hangja elnémul már
Az én időm lassan eljár

Kevés most az erőm, hogy magam megtartsam,
Faragjak templomot és meleg faházat,
Pedig a vágy bennem már kiolthatatlan,
Ne érje lelkem hajléktalan gyalázat.

Jézus halála ős keresztrejtvény,
csupán négy betűje ismert: I.N.R.I.
Különös bibliai körülmény:

Az eső friss szaga:
angyalillat maga.
Mikor bálba készülnek az angyalok,
mindegyik tükör előtt andalog,
s glóriát és szárnyat igazít –

Láttál-e már hím verebet
csőrét fenegetni,
szürke tollát borzolgatva
magát kedveltetni?

Aki egyszer már megjárta a Semmit,
annak a Minden káoszos forgatag.
Átérezni a „lenni, vagy nem lenni”-t:

Az idő zöld mohával benőtt hídján
Az emlékek útja hozzád vezet
Patak csendben ,halkan követi
Gyenge, egyre halkuló lépteimet

Most épp én is magamba roskadtam
álmomban egy kisbabát ringattam
gyönyörű fürtjeit simogattam
Istenem, mennyire boldog voltam!

Rigónak lenni jó dolog –
csak fáról fára kódorog,
füttyög a nagyvilágba
és leszólja azt, ki látja.

Fellobbant még egyszer utoljára
A beteljesületlen szerelem lángja.
Mint e két pillangó
Tisztes távolból
Követik egymást, ... ám,
Szárnycsapásuk nem számíthat már.

Hazaértem, kezem a kilincsen –
s akkor megszólalt bennem az Isten.
Olyan élő volt és olyan tiszta:

Kolozsváron öt évesen éltem át.

A gettó falán megkövesedett vérből
kinyílt egy rózsai- Autóra lökték.
Sírt,  labdáját tartotta. Engem keresett.