Vitriolba mártott tolladból
maró gúnytinta
idétlen pacákat hagy a
vétlen papíron,
aztán mint hegyetlen irón
fáradtan szántja
a sorvezetőt.

Nimbuszod ledőlt,
mert álítészeid
nem hevernek már
lábaid előtt.
Babérkoszorúd
vitrinben porlad,
s a tintanyaló itatós
könnyedtől sós.

Ki vagyok? Senki!
Nyalogatom sebem,
elmorzsolok egy könnyet
megfáradt szememen.
Gyűrött fecnin
szétkenem a téntát,
s jó messze
eldobom a pennát.