Sötétségben, koroméjben
Sem maradok fények nélkül,
kutyámmal kell ténferegnem,
nyári egem lassan kihűl.
Hol szürke, hol bágyadtan kék,
tépik lelketlen ciklonok,
repüljetek füsti fecskék,
Én még kicsit itt maradok.
Meleg hittel a szívemben
reményecsettel magamban
őszi egem festegetem,
ezüst a Hold, arany a Nap.
Egy narancscsík, egy ólom folt
kikeverve a palettán,
könnyezik az őszi mennybolt
néma bánatomat látván.
Rongyos vásznú lett a jövő,
fölé csillagrajt terelek,
sors hamvából is tündöklő
remény- csóvát az embernek.
Vénusznál is ragyogóbbat,
szaporát, mit a Fiastyúk,
a magányom bármilyen nagy,
vigasztalnak csillaghattyúk.
2017. 09. 24.