Álmomban állandóan utazom, jön a kalauz,
de nincsen jegyem, leszállok, de nincs nálam se pénz, se telefon, mindenem fenn maradt a vonaton. A vonat elindul nélkülem...Nem tudom milyen állomáson vagyok...Ez az álom állandóan visszatér...

Szonett
Mezei István

Nem csak jóllakottan, finom kenyéren
élhet az ember, lehet elégedett
űzve el magától a kételyeket,
látva jövőjét a Földön és Égen.

Nem csak kenyéren, sikertől kevélyen
vehetik körül rózsaszín fellegek,
önmagát építve ostromol eget,
kerüli vereség, levertség, szégyen.

egy kezemen 
öt ujjam van
öt ujjamon 
öt köröm van

két kezemen
tíz ujjam van
tíz ujjamon 
tíz köröm van

de ha három 
kezem lenne
a kedvem is 
jobb lehetne

mert három kicsi kezemben
és a három tenyeremben
jó sok játék elférhetne
anyukám sem veszekedne

állatkertben sétál Julcsa
kezében a titok kulcsa
mondták neki, zsiráf tudja
felhők felett mi a furcsa

mitől bárány a sok felhő
hogyha a jó idő eljő
mitől lesz az ég oly morcos
ha a vihartündér szorgos

miért sír az esőfelhő
ha az esős idő eljő
miért tombol villám apó
ha felhők harca látható

Narancssárga nap korongja,
Hortobágyot beragyogja.
Pusztaságát kémlelgeti,
Nemes darut benne leli.

Fényével el varázsolja,
Ő a nyakát nyújtogatja.
Kinyitja a kecses szárnyát,
Napoztatja minden tollát.

Ikszben áll a hosszú lába,
Kedvesét e pózban várja.
Érkezik mert megígérte,
Gyönyörködhet reá nézve.

(Sándor öcsémnek
 Szigetközben..).

A nap szivárvánnyal festette be az eget
Azzal küldtem köszönetem nektek
Nem feledem ezt a szeretetet, s örök emléket
Mellyel megörvendeztétek szívemet

Kék az ég felhők foszlanak,
Itt van a nyár ragyog a nap.
Bokor levél benne fürdik,
A termése incselkedik.

Kertben sétál a kis Ottó,
Mikor izzik már a bogyó. 
Meg is szólal- de aranyos-
Megérinti érzi langyos.

Nagyi is jön már utána,
Szed belőle uzsonnára.
-Kis szőlő-kérdi a kicsi.
Válaszol nagyi - ribizli.-.

Víz tükrén látom görcsös törzsed,
levél se zizzen lombjaid alatt.

Találtam egy régi könyvet,
kicsi lakat őrizte,
kinyitottam, belenéztem,
egy lány titkát rejtette.

Gyermekkora, serdülése,
ifjúkori szerelmek,
fakó lapok oldalára,
könnyeket is ejtettek.

Hol nevettem, hol könnyeztem,
amíg el nem olvastam,
fedelébe egy elrejtett,
szürke fotót találtam.

Nagy horgász halastó, meredek a partja
De sok horgász horgászott, pihenéskép arra
Volt itt ponty, kecsege, harcsa, minden féle fajta
Jutott bőven hal aki csak kifogta

Mára már kerítés fut körbe rajta
Az őrző kaput zárja nagy lakatja
Csendes a nádas, vadkacsa látogatja
Hattyú száll le amott, sima víz ringatja

Hajóm már a parton áll,
kiszáradt alatta a tó,
a sirály már nem száll rá,
tán pihenőnek sem jó.

Még néhanap megnézem,
ő múltam egy darabja,
van róla pár emlékem,
mi torkomat kaparja.

Szép fényesre lefestve,
hasította a vizet,
táncoltak rajt nevetve,
vagy várta a kis sziget.

Csend honol közel, s távol
Embert nem látsz az utcán sehol
Beköltözött a félelem az emberi szívbe
Néha ablak nyílik, zárul nagy sietve

Arcnélküli emberek hada
Csak a szemük látod, nincs mosolya
Bezárva a lelkek magányba
Mikor nyitunk már a boldogságra?