Nyugat egén az alkonyat,
bánat torzítja arcomat,
oly távol van az én hazám,
ritka magyar a szó, csak magány.
Kósza hír ha elvétve akad,
mely szép hazámról néha fakad,
felhők méltósággal úsznak,
nyugatról keletre tartanak.
Velük üzenem, hazamegyek én is,
ezen részen, nagyon szúr a tövis,
cseresznyét nem látok, földeken nincs dinnye,
csak a szívem fáj, mely előbb-utóbb vinne.
Azért jó volt kicsit távol lenni,
megtanuljam, hazám értékeit észrevenni,
Dunával üzenem, hallod e te Dráva,
Dunába futsz te is, mégsem vagy gyáva.
Én is hazatérek, megnyugszom hát végre,
tán még ráismerek a régi vidékre,
kedves lesz füleimnek, a rég hallott hangok,
búgógerle amit aranysakál túlharsog.
-írta-Varga István-Barcs-2021.08.22.