Az ember ültetett valaha titeket,
eresszétek mélyre gyökereiteket,
tápanyagot a föld, cserébe adja,
pázsitot alatta, az árnya takarja.
Magányos pad, várja vendégét,
lomb csillapítja Napunk fényét,
így ad helyet, az elfáradt lábnak,
a boldog ölelkező fiatal párnak.
Büszke hatalmas ágazó platánok,
milyen gyönyörű a lombkoronátok,
ősszel zörgős a lehullt száraz avar,
hogy keveri pörgeti, szél a zivatar.
Magányos pad, ha emlékezni tudna,
előtte sok történet, tolongva vonulna,
fájdalmas így, ezt az üres padot nézni,
gondoltam beleülök, egy kicsit pihenni.
Kifaggatom én, beszélek majd hozzá,
ki volt kit utoljára, vendégül fogattá,
hát te voltál, ki néha verseket írogatsz,
ha eszedbe jutok, majd rólam is írhatsz.
Varga István-2021.01.22.
