Túl a somogyi végeken,
hol kezdődik a végtelen,
csak kevés emberség terem,
és barátból lesz idegen,
de reménnyel telik lelkem,
mert áll Vörsön a Betlehem,
lassan készült, nem hirtelen.

Hajdan térdig gázoltam a csókban,
Büszke sörényem a szél zilálta,
Nagy vakmerően ide jutottam,
De érzem, nem volt mindez hiába.

Kéklik rajtam a bér-nyugdíjaláfutás,
már a sárga csekkekből gyűjteményen van,
tegnaptól ellenségem lett szegény postás,
azzal fenyeget, hogy ő a halhatatlan.

Ha nem hagynak pihenni izgága sejtek,
és bezárulnak előttem az álomkalodák,

Röpke rímek

Itt leltem már honomra a tavak mentén,
és most elérkezett a telünknek ideje,
nyugalmamat másutt hasztalan keresném,
reményemmel együtt itt lesz eltemetve.

Mintha szólt volna hozzám valaki,
vagy ez a legújabb tévedésem,
talán, egy hangot fogok hallani,
és megtorpantam, az égre néztem.

Szivárványt sóhajtottam az égre még,
végre sem gondoltam, bár beteg voltam,
mert törött kezemben volt a messzeség,
édesanyám adta vigasztalóan.

Fuldoklik, ki ma
ír, mintha víztükörre
róná sorait.

A múlt nekem hűtlen szeretőm volt mindig,
és a jövő kacéran cédaként hiteget,
de a jelenem forrón mellemben izzik,
bárhonnan törnek rám a sötét fellegek.

Nehéz évtizedek állnak mögöttünk, és úgy néz ki még nehezebb évek várnak ránk. Fogytán az energia, fogytán a pénz és az élet…, de talán mindennél fájóbb az együttérzés, a szeretet és a jó szó hiánya.

Jöjjetek sötét, decemberi éjszakák
A néptelen tereken és utcákon,
egy-egy ablakban imbolygó fény, félénk láng
pislogja közeleg már a karácsony.

 / Csak azért is ünnepelünk /

Csak egy álarc, amit rajtam láttok,
ne tévesszen most meg ez titeket,
ugyan mélyek arcomon a ráncok,
táskás szememre kell a szemüveg.
De eljárok még bármilyen táncot,

Ha nem úgy gondolkodtok, ahogy én,

Ellopták a fejünk felől az ózonernyőt és nyakunkon az ibolyántúliak, lokátorok őrzik álmunk, ellenségünk csak azok a gaz afgánok és irakiak.

Eljött a tél, vele sok fagyos éjszaka,
tízezrek laknak az ég alatt, nem házban,
dermeszt a hajléktalanok rekedt szava,
nyomorukkal leszek én most is hazátlan.

Athénban a demokrácia haldokolt,
Szókratész lesétált lassan a piacra,
megnézte, mit árul a pár árus és bolt,
bár tudta, az élete utolsó napja.