Itt leltem már honomra a tavak mentén,
és most elérkezett a telünknek ideje,
nyugalmamat másutt hasztalan keresném,
reményemmel együtt itt lesz eltemetve.

És ideje van fagynak, hóesésének,
jégkását kever a mólóköz, öböl.
a napfelkelték is egyre inkább késnek,
a reggel az éjtől fagyhalált örököl.

Szívalakra szaggatott, hallgatag hazám,
a megoldásokat naponta kell keresnem,
hogy jusson új öltönyre népem tavaszán,
edzem izmom, agyam, fejsze, toll kezemben.

Arcomat a szélben vízszintes hó falak
tépik, besétálnak nyitott ketrecembe
szelídek, vadak, kinn nincs fű, nem jut falat,
megtűrve didergünk Édenből kivetve.

Odafenn rémüldöző csillagcsődület,
az égi csenden át morzéznak vadludak,
ürülnek a hordók, hol van már a szüret,
fürkészem is a messzi, mennyei utat.

Most van ideje a télnek, szélnek, fagynak,
itt leltem honomra, nincs bennem félelem,
ha torzsra-tört nádasok élni akarnak,
emlék-nyaramba őket visszaültetem.

2013. december 5.