Indulnék talán, de már nem visz a lábam,
ha bánatos vagyok, szeressen valaki,
csak az kívánom, mert az ember magában
felesleges, elfelejtett, vacak holmi.
|
Sorokat írok játékból, komolyam,
az éj közepén körmölöm le versem,
mert higgyétek el ilyen csoda is van,
lehet, reggelre ezt el is felejtem.
|
Amíg én lázadtam, addig Te tűrtél,
engem fájdalom kínoz, Téged annak
hiánya vitt a halálba, és a tél.
|
Lágy jeleket hagy a porban az ember,
ahogy türelemmel viseli sorsát,
tiszta lélekkel és őszinte szívvel,
hiába lassul lépte, görbül a hát.
|
Most újra álmodom tavaszom, nyaram,
az emlékekkel, magamat és arcom
a nap elé tartom, és őszi dallam
libben át a szívemen, úgy hallgatom,
|
szo 11/14/15
Mezei István
Megöregszel, a világ fiatal marad,
elköltöznek és jönnek az új madarak,
dalokat hoznak neked, vidám éneket,
elgondolkoztatnak, és megbékítenek.
|
Ajándékot kaptam én ezen a héten,
A napsugarat, fényt nem is reméltem.
Kinyílt most felettem a szelíd pannon ég
A csüggedő halandó mereszti szemét.
|
Átdolgozott versem, de sajnos aktuális
|
sze 11/04/15
Mezei István
Ezüstösen fehér az éjszaka holdja
Egy olajfa pihen gyanútlan alatta
A káromlást szép szavakká szelídítem
Ezt diktálja kéri viaskodó hitem
A harag felsebzi az éj puha mellét
|
Szonett mindenkinek
Magamról mesélek, rólatok szólok,
csak szállunk és lebegünk a kopasz, tar
ágak közt, ajkunkon mégis szól a dal,
csodálnak miket messzi galaxisok.
|
Megbicsaklott az idő, de meg nem áll,
zsíros barázdák, megbúvó vetések
ölelnek, életet rejt alvó méhed,
e barna fonnyadás most csak tetszhalál.
|
Aszkétahajlamú, koplaló szabadság,
az ország egy szétzavart szanatórium,
mákony után tántorgunk városon, falun,
mit kezünkbe adtak, töklevél, nem virág,
az aljasság, a gőg jutalma hatalom,
|
Egy sárgult fénykép került a kezembe,
Anyám, Apám sétál a rengetegben,
Vagy csak a szélén üdén, fiatalon,
Miben reménykedhettek nem tudhatom.
|
Szonett 92.
Fonnyadó bőröd, nekem most is bársony,
Leheveredek zizegő almodra,
Estém a szerelmet Veled álmodja,
Eltakar minket a rőtszínű vászon.
|
Főúr volt nekem kérem életem,
Jutott benne gyönyör, szép szerelem,
Kísért az ifjúkor bohósága,
Néha még el-elkísér a mába,
Velem volt a meglett kor dölyfössége,
|
Most bágyadtan borongós permetével, ólomszínű felhőivel a valóság visszaránt a nemrég bennünk és körülöttünk tomboló nyárból.
|
Kendősátor alatt ősz kóchaja
Az asztalon kókadt rózsa -fűzér
Min töpreng most a nagymama
Kezén mély kékpatak ér
Ingaóra a konyhafalon
Üti az örömtelen éveket
|
Az augusztus teraszán ülök
arról hegedül bölcsen egy tücsök
hogy a körforgás végtelen örök
lágyan ciripel szépen és halkan
ismerős kedves nékem e dallam
|
Most a nyaram és őszöm között
Egy hang a szívembe költözött.
Talán egy távoli, halk zene
A telemnek előérzete.
|
sze 08/26/15
Mezei István
Mintha e föld gazdái lennénk mi még ma,
Kedves párhuzamok, édes ütközések,
Rózsaillat napfénybe szédülő élet,
De már fojtogat a magány szabadsága.
|