Játékból, véresen komolyan

Sorokat írok játékból, komolyam,
az éj közepén körmölöm le versem,
mert higgyétek el ilyen csoda is van,
lehet, reggelre ezt el is felejtem.

Zaklatnak a strófák és gondolatok,
kétszemélyes és kényelmes az ágyam,
a rímekkel és szótagokkal alszok,
dorombol a cicám, megkarmol lágyan, 

Nektek szólok, vagy lehet, hogy magamnak,
játékból írok, de halál komolyan,
az éjszaka mélyén titkok alszanak,
most felkeltem őket, mert virrasztás van.

Fogytán a jó és tapintat, szeretet,
irigykedünk egymásra, gyűlölködünk,
magukra maraduk mi, szegény emberek,
már csak a Jó Isten maradt meg nekünk.

Ha kinézek a zavaros világba,
hazudnak, áradoznak, és áradnak,
inkább nyugalom és a béke várna,
amikor majd felkel hajnalban a Nap.

Nem kell gondolatot, rímet keresnem,
ébren, derűsen, véresen komolyan,
nem szokásom, hogy véka alá rejtsem,
mi agyamban feszül, és a tollamban.

Ölelkezik a szomorúság, derű
e kettő sohasem hűtlen egymáshoz,
bizakodó vagyok, egyben keserű,
sikerült a tegnap, a holnap mit hoz.

Amíg írogatok, és fontoskodok,
nagyképű macskám kirohant, elhagyott.

2015. 11. 21.