Boldit mindenki kedveli
a származása leveli
üldögélt a kútnak partján
elámult egy angyalt látván.
Ki keservesen sírdogált
mert egy kis golyót nem talált
Aranyból volt eme csoda
ezért volt a lány úgy oda.
Első látásra szerelem
Azt a golyót megkeresem
ha kell feláldozom magam
meglegyen, nem múlik rajtam
|
Két kezem ölel át
mint vastag kabát.
melegít és formáz
újaim bordáz
Lassan egybe olvad
a ma és a holnap.
szív és lélek
már együtt élnek
Testet ölt lassan
szándékosan,
az anyag orma
kialakul a forma
Forog a nagy korong
szorong és tolong,
körbe még körbe
emlék lesz belőle.
|
Írtam levelet, százat,
mit kívánok másnak.
Kabátot, ki fázik
esernyőt, ki ázik.
Főtt ételt , ki éhes,
enyhülést , ki mérges.
Fájdalomra, gyógyírt,
szomorúnak, jó hírt.
Mikor jön már, úgy várjuk?
Kis Jézuskát áldjuk.
S lesz e fánk, díszes?
Narancs illat, édes?
|
Könnyeimet itatnám válladra borulva,
ha nem lenne milliónyi tüskével borítva,
erősen szorítanálak magamhoz örökre,
de kőszívedet sajnos nem érem körbe.
Büszkén fognám kezedet, de lángol,
perzselni kezd a közelségem bárhol,
s hűsíteni próbálom megégett sebed,
gyógyítani lágyan, de te nem engeded!
|
Férjhez megy az ősz
hozzá megy a télhez,
gratulálnak neki
erdőlakó népek.
Ünnepi színt rendelt
ágakon és bokron,
rég lehullott termést
az ünnepi csokron.
Felölti magára
ezer szín palástját,
pók szőtte fátylát
kopasz fák tartják.
Hosszú ruháját húzza,
|
Alszik a táj,
kicsit talán fázik,
kis madárka már
az eresz alatt alszik.
Hó fedte a házat,
bokrokat és fákat,
friss hó lepi el
szépen a tájat.
Lábnyomom se látszik,
befedte a hó,
ragyogó gyémánt
olcsó takaró.
Alszik a táj,
már nem is fázik,
meleg dunyhájával,
jól betakarózik.
|
Ébredezik már a háznépe,
halkan ereszkedem térdre,
csendben nézem kis arcod,
ahogyan igaz álmod alszod
Mosolyt csalt az ajkadra
talán egy fényes paripa,
néha még fel is kacagsz,
tündérektől csókot kapsz?
|
Tavaszanyó felöltötte legszebbik ruháját,
olyan virágosat, illatosat, tarkát.
Megérintette kezével gyengéden a földet,
új életet csókolt nem tehetett többet.
Megsiratja néha tavalyi táját,
de nem szomorú mert öleli barátját,
Ki fel itatja záporozó könnyeit,
lábai elé forró homokot terít.
Bohókás, szertelen kalandokra csábít,
|