Tavaszanyó felöltötte legszebbik ruháját,
olyan virágosat, illatosat, tarkát.
Megérintette kezével gyengéden a földet,
új életet csókolt nem tehetett többet.
Megsiratja néha tavalyi táját,
de nem szomorú mert öleli barátját,
Ki fel itatja záporozó könnyeit,
lábai elé forró homokot terít.
Bohókás, szertelen kalandokra csábít,