A magyarero.hu weboldal a Kárpát-Medencei Újságírók Egyesületének Irodalmi honlapja.
Gyöngyösi Zsuzsa
főszerkesztő, Főadmin
(30) 525 6745
Soltész Irén
szerkesztő
Takács Mária
szerkesztő/admin
Polonkai Attila
Hollósi-Simon István
webadmin
|
Rovatok: Vers Korábban ébredt ma a nap,
olvasztani kezdte a havat,
Jó nagyra nyújtotta karjait,
halkan ébresztgeti patakjait.
Leveti a fák fehér bundáját,
meg csókolta tar homlokát,
simogatja még lomb helyét,
bekötözi elfagyott sebét.
Végigszalad sugara a tavon
|
|
Rovatok: Vers Pompás lámpások,
csak úgy szikráztok,
éjjeli varázslatok,
el bújnak arcotok.
Fel ölti rátok,
tarka maskarátok,
idegen ismerősök,
tündérek és hősök.
Tánc és dal ajakán,
felvonuló karaván,
koccanó poharak,
bódult falovak.
|
|
Rovatok: Vers Olyannak szeress
mint a morajló patakot
a rohanó zuhatagot
ki soha sem csendes.
Olyannak láss
mint a tüzes napot
égen a fényes csillagot
ki mindig más.
Olyannak őrizz
mint nyíló rózsa szálat
virágzó barackfa ágat
bennem bízz!
|
|
Rovatok: Vers Csendben őrizném az álmod
ha hold lennék.
Cirógatnám kedves arcod
ha nap lennék,
Esőben föléd hajolnék
ha faág lennék,
hogy ne félj, neked dalolnék
ha madár lennék.
Követném a lépted nyomát
ha árnyékod lennék,
Szórnék rád százezer csodát
|
|
Rovatok: Vers Varasodott szívemet,
|
|
Rovatok: Vers Ma a megoldás párbajra hívta a gondot, Hogyan tovább unszol a gyötrő kérdés,
|
|
Rovatok: Vers Ahogyan felderül arcod,
mikor újra meglátsz engem,
ahogy ismét hallom hangod,
beleremeg egész testem.
Nélküled múló pillanat,
fogoly, börtönbe zárt percek,
sohasem múló pirkadat,
fájdalmasan kárba vesznek.
Ne siess! Én is maradok!
jó így karodba fonódni,
|
|
Rovatok: Vers Falu szélén cseperedő, Halkan gyengéden ringatja, A napnak egyik sugara,
|
|
Rovatok: Vers Kis kertész ő kis nadrágban A föld alatti járatban Szereti a gyümölcsöket
|
|
Rovatok: Vers Búcsúzom most tőled, izzasztó forróság, Szívem még érzi virágoknak illatát,
|
|
Rovatok: Vers Letérdelt elém a hajnal,
nézett rám angyali arccal,
homályba borított mindent,
nem mondhattam neki ellent.
Ne lássam titkait s múltját,
csupán ő magát és vágyát.
Mozdulni sem tudtam akkor,
szabadulni próbáltam százszor.
Aranyló szemével simított,
|
|
Rovatok: Vers Oly régről tör elő, az ősi erő,
egymást ölelő ,örök szerető.
föld, mely mindig termő,
így akarta a teremtő.
Víz, mely nélkül élet nincs,
levegő, mely igazi kincs,
tűz, mely olykor csak úgy lobban,
forrón izzik egyre jobban.
|
|
Rovatok: Vers Lelkünket egy híd köti össze,
s ez így is marad ezután örökre,
oly sok emlék fűz a régi házhoz,
érzelmek kötnek az öreg fához.
Még ott lógott egyik ágán a hinta,
itt nem volt senkinek sem titka,
beszélgettünk bátran mindenről,
ahogyan láttuk azt a filmekből.
|
|
Rovatok: Vers Boldogan keveredik a sárga a kékkel,
gyorsan összhangba kerül a képpel,
örömtáncot jár az ecset a palettán,
gyengéden simul a vászon oldalán.
Hangulat és alkalom hozza a formát,
festőkés karcolja a hegyek ormát,
fellegek szállnak a háttérben,
ott lapulnak palástként csendben.
|
|
Rovatok: Vers Kócos sugarait kontyba köti a nyár,
lelassul, s egyre többet aluszik már,
engedi, hogy hűs szellő ringassa ágyát,
szürkésebb felhők feladják kabátját.
Nagyot ásítva mosolyog még a földre,
jól bebugyolálta színes köntösbe,
magához szorítja téli álma előtt,
erősen csókolja, mint egy szeretőt.
|
|
Rovatok: Vers Látomásom volt az éjjel, jött felém anyám,
kezét nyújtotta felém, és mosolygott rám
Hosszú útra hívott , ahol a fák égig érnek,
hol a lombkoronák egészen össze érnek.
Hallgattuk a madarakat, ahogyan csiripelnek,
egészen lassan múltak el ezek a percek,
virágokból koszorút fontál hosszú hajamba,
|
|
Rovatok: Vers Mint lebegő falevél Hol magasra röppent Hol csendben magányosan
|
|
Rovatok: Vers Két út két élet, egy pont, mely összeköt végleg!
Egymásra leltünk egykor,
egy napos délután.
Egy röpke perc,
egy pillantás volt csupán.
Megváltozott akkor minden,
fellegek közt jártunk,
a nap lejött a földre,
s csillagok közt háltunk,
felröppentünk a széllel,
|
|
Rovatok: Vers Szomorúan hajlik az orgonafa ága
hiába tekeredik törzsén hajtása
kapaszkodik rajta szorítja egy kicsit
míg ereje engedi egyre feljebb kúszik.
Nem akarta elengedni kiszáradó törzsét
testével is védte elhaló gyökerét
próbálta éltetni, gyógyítani lelkét
de ő már lemondott, elengedte kezét.
|
|
Rovatok: Vers Sármos mosolyával
le csalta magához,
le húzta az ágról,
bókolt neki százszor.
Oly szép vagy te szőke,
jöjj egy keringőre,
de már máshoz fordult,
s a vöröset dicsérte.
hulljatok mind hozzám
ide anya földre,
maradjatok velem
együtt mindörökre.
|
