Ha hatalmas lennék,
én megvédenélek,
mint anyja gyermekét,
magamhoz ölelnélek!
Számtalan növénnyel,
díszíteném ruhád,
virágos kenyérrel,
etetném éhes szád.
Örökre védelek,
nincs élet nélküled,
Arra kérlek titeket,
legyetek emberek!
|
Ki
mást ha
nem tehet
tiszteletet
adjon a földnek!
|
Aranyló búzakalász igézi a napot,
szomorkás virágnak egy csókot adott,
vágyakozó szemei fürkészik az eget,
táncol a szellővel újra és újra egyet.
Vörös pipacsokat tűzdel szőke hajába,
szorgosan készülődik a találkozásra,
kék virágot hímez a kamilla mellé,
zöld köténykét köt a ruhája elé.
|
Felkavaró viharos szél,
gyűrött elhalt falevél,
sietve fáradtan útra kél,
jövőjétől nem remél.
Pislákoló lámpa amott,
a város kies már halott,
koldus egy falatot kapott,
hörgött valamit és ivott.
Sietősen libbenő kabát,
szoros kötött sál fonja át,
|
Húsvétkor mit kívánhatnék mást?
Házadra családodra áldást!
Asztalodra sonkát, kalácsot
sok szeretetet, boldogságot!
Remény mellé hitet és békét
kitartó munkának gyümölcsét!
Zamatos bor mellé csak szép szót!
Varázslatos tavaszt, minden jót!
|
Két kis madár ül a fán,
fészket építenek tán?
Kipp-–kopp kopogtatnak,
magok után kutatgatnak.
Szájában egy szalma szál,
épül már a madár vár.
Ide röppen, -oda száll,
még egy kukacot talál.
Eső cseppek cseperegnek,
kis madarak dideregnek.
|
Kint a mező tarkabarka
nyílik az útszéli barka
erre szökken egy barika
mellette szorosan nyuszika
Sárga csengettyű csilingel
fűben a tücsök ciripel
zöld bokor meglepetést rejt
ki korán kel hímes tojást lel!
|
Már bontakozni látszik
egy kicsiny virágocska
most kis kertemben lakik
egy tavaszi szél hozta.
A színpompás ruháit
hajnali harmat mossa.
ugye látod csodáit?
Virágát neked ontja!
|
Magamra öntöm a rét illatát,
messzire űzőm az ég viharát.
és éneklem a boldogság dalát,
kívánom neked, hogy éld te is át!
Nem engedem, hogy a kedvem szegje,
az éles fogát belém eressze,
a komor bánat, mi élősködik,
kényére kedvére helyezkedik.
|
Ma Virágot ont,
fehér szirmot bont,
a kert, zöldellő,
szőnyeg, legelő.
Amott rózsaszín,
habcsókos tejszín,
megnyugvás árad,
a bánat fárad.
Illat, méz édes,
Nap mi oly fényes,
gyógyítja lelkem,
ölelj kedvesem!
|
Lebegtem kék tengeren,
egy hatalmas nagy fellegen,
ott hol áll egy viharleső,
csendet rendet teremtő.
Kikötő szélén egy fűz,
minden gondot elűz,
ágán lóg egy hinta,
szép piros és tiszta.
Löktem magam rajta
egészen jó magasra,
felettem egy hosszú híd,
|
Jöjj velem! egy útra hívlak
légy utasa csónakomnak
tiszta lelkű kék tengeren
ábrándozzunk szép csendesen.
Átölelnek az évszakok
boldog és szomorú napok
Tavaszból a forró nyárba
színes őszből télre várva.
|
Valamikor volt egy tábor
és benne állt ezer sátor,
móka szállt és nagy kacagás,
még hulló kavics csobbanás.
De jelzett a viharleső,
már jött is a viharfelhő,
szaladtunk-szaladtunk tova,
végül, ott maradt a hinta.
Eltelt sok-sok hónap és év,
|
Itt egy csibe
ott egy nyuszi
locsolásért jár egy puszi!
.
Szép leányok figyeljetek!
Rózsa vizet hoztam néktek!
Hogy el ne hervadjatok,
most mindenkit meglocsolok!
.
Kis legényke kopogtat
kölni vizet lobogtat
minden leány illatozzon
ezen a szép napon!
|
Én már érzem májusnak illatát,
a szívemnek oly kedves orgonát,
dalát, szép dalát a természetnek,
morajló patakot, elképzellek!
Ó, hogy rohannék szállnék a széllel!
Rohannék karom röppenne széjjel!
Vidáman fogócskázna kint a hét,
lábunkat lágyan cirógatná a rét.
|
Összekontyolt hétköznapok rohannak,
nincs idő semmire futva pakolnak.
Éppen hogy csak oda biccent egy csókot,
nem látni mást csak távolodó arcot.
Ma sem maradt hát társam csak a magány,
hozzám tapadt akár egy makacs járvány.
Kiöntöm bánatom, lelkem szennyvízét,
|
Ó te bolondos április!
jaj, bolondja vagyok én is!
Felhevítetted a földet,
mezőnek színt adtál, zöldet.
Ó te bolondos április!
úgy, becsaptál engem most is!
Rongybabaként játszol velem,
mit ér neked a szerelmem?
Ó te bolondos április!
újra hűtlen voltál most is!
|
Parányi madárka
baromfik között
magocskákat
csipeget
Gazdasszonyhoz bújik
a kis kedvence
apró kincse
csibéje
|
Láss
csodát!
Egy gyermek
szemén át, vár
rád mesevilág!
|
Szorítom magamhoz reszkető kis tested,
bár csak nekem fájna ez és nem neked!
Fohászom istenhez szál fel, kérlel!
Imádságom is már előtte térdel!
Ó mily lassan jár az óra,
nem érzem, hogy jobb volna.
Miért nem hat már a gyógyszer?
Teszem fel a kérdést már ezerszer!
|