Egy régi kopott képkeret,
körül ölel emlékeket.
szépeket és rejtélyeket,
olykor csak a szép kék eget.
Játszadozó gyerekeket,
komoly képű felnőtteket,
bánatot és szeretetet,
irigységet, szerelmeket.
Nem válogatnak az érvek,
itt némák, jól összeférnek.
|
Szívemnek mindig kedves,
színes szép tulipánok.
a tavaszban most csendes,
néma szép reményt adtok.
Úgy várok én már rátok,
pompázatos hangulat.
ahogy délcegen álltok,
elképzelem hangjukat.
Szoros tekeredik rád,
csomagolt be leveled.
|
Gyertek kis pajtások
énekeljetek!
kedves jó barátok
emlékezzetek!
Álljunk körbe gyorsan
add ide kezed!
Daloljunk hangosan
vidám éneket!
Mosolygós szempárok
kik itt jártatok!
Ragyogó gyémántok
csillogjatok!
|
Nyári forróság, mely égeti arcom,
de nem bánom, imádom, bevallom.
Szikrázó napsugár árnyakkal játszik,
csak egy kalap, nem kell más,
S már szívem se fázik
|
Fényes nap sugara táncol
tengeren s óceánon
felette úgy feszül az ég
utánozhatatlan kék.
Kedvem lenne elhajózni
s majd egyszer hazatérni
lebegni messzi vizeken
majd amott megpihenek.
Éjeken ringatóznék
estbe hajlott naplementék
|
Titokban angyalok járnak
kik nem hordanak szárnyat
nem teljesítenek vágyat
épp csak ránk vigyáznak.
Néha-néha oly testet ölt
varázslatos és fen költ
ahogy a lélek lelket önt
sorsot nem ír nem dönt.
Mint ha megfogná a kezed
és tovább élné veled
|
Egy kis szirom
virág szirom
mit hátára vett egy felhő
úgy lebegett
ringatózott
messze fújta a kis szellő
fel Röptette
míg éltette
határtalan mindent söprő
virág szirom
egy kis szirom
mindig igazán szeret ő!
|
Tavasz élesztgeti,
még mélyen szunnyadó,
arcát, dédelgeti,
oly gyorsan mulandó.
Éppen, hogy csak éled,
zöldell, zsong és dong már,
a rét, s menten féled,
kedves életért kár.
Teste porladozik,
forró nyári napon,
esőt imádkozik,
|
Fejre állt világ
kifordult önmagából
ha tükörbe néz
hogyan szól majd magához
nevet vagy sírva fakad
|
Megvallom őszintén nem tudtam miért e neve,
kerestem kutattam a pillangó formát benne,
Sem a színe, mi önmagában is rá illene,
de még formája sem kis lepke, pedig lehetne.
Néztem, néztem hosszasan e bájos virágszálat,
midőn oda röppent egy fürge picinyke állat,
heves csapkodással közelítette a tájat,
|
Úttalan utakon jártam ,nélküled
bolyongtam mint vak a sötétben,
próbáltam otthont teremteni, egyedül
nem lehet szeretetet építeni család nélkül.
Úttalan utakon jöttem s mentem
az igaz szerelmet sokáig elkerültem,
de egy napon ugyan azon az úton jöttél
S úttalan utakon nem mentem többé.
|
Ha hatalmas lennék,
én megvédenélek,
mint anyja gyermekét,
magamhoz ölelnélek!
Számtalan növénnyel,
díszíteném ruhád,
virágos kenyérrel,
etetném éhes szád.
Örökre védelek,
nincs élet nélküled,
Arra kérlek titeket,
legyetek emberek!
|
Ki
mást ha
nem tehet
tiszteletet
adjon a földnek!
|
Aranyló búzakalász igézi a napot,
szomorkás virágnak egy csókot adott,
vágyakozó szemei fürkészik az eget,
táncol a szellővel újra és újra egyet.
Vörös pipacsokat tűzdel szőke hajába,
szorgosan készülődik a találkozásra,
kék virágot hímez a kamilla mellé,
zöld köténykét köt a ruhája elé.
|
Felkavaró viharos szél,
gyűrött elhalt falevél,
sietve fáradtan útra kél,
jövőjétől nem remél.
Pislákoló lámpa amott,
a város kies már halott,
koldus egy falatot kapott,
hörgött valamit és ivott.
Sietősen libbenő kabát,
szoros kötött sál fonja át,
|
Húsvétkor mit kívánhatnék mást?
Házadra családodra áldást!
Asztalodra sonkát, kalácsot
sok szeretetet, boldogságot!
Remény mellé hitet és békét
kitartó munkának gyümölcsét!
Zamatos bor mellé csak szép szót!
Varázslatos tavaszt, minden jót!
|
Két kis madár ül a fán,
fészket építenek tán?
Kipp-–kopp kopogtatnak,
magok után kutatgatnak.
Szájában egy szalma szál,
épül már a madár vár.
Ide röppen, -oda száll,
még egy kukacot talál.
Eső cseppek cseperegnek,
kis madarak dideregnek.
|
Kint a mező tarkabarka
nyílik az útszéli barka
erre szökken egy barika
mellette szorosan nyuszika
Sárga csengettyű csilingel
fűben a tücsök ciripel
zöld bokor meglepetést rejt
ki korán kel hímes tojást lel!
|
Már bontakozni látszik
egy kicsiny virágocska
most kis kertemben lakik
egy tavaszi szél hozta.
A színpompás ruháit
hajnali harmat mossa.
ugye látod csodáit?
Virágát neked ontja!
|
Magamra öntöm a rét illatát,
messzire űzőm az ég viharát.
és éneklem a boldogság dalát,
kívánom neked, hogy éld te is át!
Nem engedem, hogy a kedvem szegje,
az éles fogát belém eressze,
a komor bánat, mi élősködik,
kényére kedvére helyezkedik.
|