Egy vasárnapon itt ragadtam ,
ég és föld között,
esős nap lehetett, mikor életem,
elkezdődött,
Ide-oda ingatva eltaszítva tengődtem,
bambán,
sodródtam kapaszkodva meglepően,
egy indán.
Hiába nyújtottam reszkető kezet,
felétek,
eltaszított ezer szánakozó tekintet,
vétek
tehetetlen testem szabadulni akart,
tépődött
de a reménytelenség leple eltakart,
tetőzött.
Hamis ígéretek fordítottak hátat,
folyton,
társam maradt örökre a bánta,
monoton
nem volt soha könnyű talpon maradni,
küzdelem
de mindig ezen a földön akartam maradni,
szüntelen.
Vajon milyen élet maradt még nekem ?
Kérdezem
Megnyugszik boldogságért esdeklő lelkem?
Kétkedem.
Gondolatok sokasága meríti a kérdést,
naponta,
kifosztották hamis válaszok az érzést,
hajnalonta.
El merengek gyakran rajtad szép jövő,
halkan,
miként diktálod az ütemet te cselszövő,
zajban.
De ha el jő az idő , hogy menni kell,
megyek
csak annyit kérek, s beérem ennyivel,
egy szomorkás vasárnap
legyen!
