Olcsó a mész is, olcsó a vér is, az élet is, ha nem olaj.

Moccanatlan a csend,
és fent
valahol nagyon messze
csillagfényeket gyűjt
az este.

Ki látta Őt az októberi ég alatt?
Ki látta az elesett hősöket ölén,
ki látta a gyermek arcokat,
a harcosok vérét az utca kövén?

Ti soha, soha az életben ne ünnepeljetek!
Ti a fegyverek mögött, 56-ban ünnepeltetek,
és azóta is vérbosszút lihegve ünnepeltek
nemzetünk levert, szent forradalma felett.

Mindenkinek van tükre, mindenkinek !

Végleg ellobban ez a nyár.
Tollászkodva vár
az ősz a hegyeken túl.
Szürke ködpárnák közé szorul
a domb magányos árnya,
alatta lapul a nyom avartakart magánya.

Piros-virágú rézvirág, mint az élet, szép.
Csillag sátrat bontott felette az ég.

     Ildikónak

Világot járó úton vár a haza,
és egy asszony kitartó szerelme
lett szívemnek teljesült otthona -- 
haza hívott szíve, lelke ereje.

Eredj fiam, eredj, hallgasd meg
az ősöket látott bükkfákat.
A lágy avar selymén merengő,
sok kicsi fák közt az ágat.

Ildikónak

Legendákat, regéket ringat a Mátra háta,
mesélnek, lelkedhez érnek, és vallomása

van minden völgynek, s a nevek véste fáknak,
a természetnek fent, s az ember igazának.

Magunk ellen való vétek lenne elengedni egymás kezét.
Életünk szeretetét már semmi sem tépheti szét--
igaz, egymástól sokszor elsodor a könyörtelen cél,
​de, ha rád gondolok, szívembe a melegség mindég viszatér.

Vers hangosan.
A cikk egy hangfájl hivatkozást tartalmaz, rákattintással lehet lejátszani.

Ildikónak

A levelek táncához északi szél játszik zenét,
s a hívatlan festő, az ősz, kedvtelve színezi
a bokrok és a fák, még kapaszkodó levelét.

Még mindég üres kazallá nőnek itt a mellverések,
s a hülyítéstől, s a rázós irtózástól
keserű szájjal, más helyett az utca képére köpünk.

Száguldom! Nem érzem az egyatmoszférás testem,
űrkönnyűségű vagyok egy nagy erő közepén.