Ki látta Őt az októberi ég alatt?
Ki látta az elesett hősöket ölén,
 ki látta a gyermek arcokat,
a harcosok vérét az utca kövén?
 
Ki látta Őt véres köpenyében
a halál, s az élet között nyújtani reményt,
amikor az ország szívét fogta kezében,
egy hős gyermekét, ki harcolt az imént?
 
Ki látta Őt, úgy hajnal felé
fáradtan is biztatni az árkádok alatt,
mikor tényeket tártak a jelenkor elé, 
ki hallotta a szabadságot visszhangzó szavakat?
 
Ki látta Őt ama hajnalon, mikor jajkiáltás
dúlta fel a néhány napos álmok csendjét,
ki látta Őket zászlót emelni, a harci lármás
ordításban ki hallotta, érezte életük értelmét?
 
--Ki hallotta bezárt falak mögött
zsenge életének harmat sóhaját,
 ki emlékszik nevére, mely a börtönök
 mélyéről kiszállva, biztatásban él tovább?
 
Ki látja Őt most, óriássá nőve, biztatva
egyre, és nyújtva mindég új erőt?
Aki túlnőtt bukott eszmén, és időn,
és most mellén ringatja nemzetét, s a temetőt!