Még mindég üres kazallá nőnek itt a mellverések,
s a hülyítéstől, s a rázós irtózástól
keserű szájjal, más helyett az utca képére köpünk.
Micsoda zavar, micsoda ricsaj!
Igéretekkel teli gyomrunk forog
s az ide-oda tartozás semmittevése
bénítja az ugrásra készülő lábat.
Taposó malom utcája ez az egész magyar élet itt,
--amit valakik mindég megengednek nékünk.
Valahonnan előbukkanva, olykor világító, fórumi
szentként egységet hirdet a száj, s mégis eladják
csillagért, néhány új zászlóért
a legdrágább Hazát.
A vakon előremenés egyszer, de fog fájni, de fáj!
Egyre nyeljük az előre készített pofonok könnyét,
s amit egymástól kapunk: a testvéri szégyent is.
Idegen igérgetések bábeli zavarában
nyelvünk hegyéről létünkbe mar a szó,
és minden balga tett jajt kiált!
Pedig ragacsos szemünk még mindég
fényt, vagy értelemmel teli célt keres.
Évszázadokig, vagy évekig tart a tanulás?
...minden ami volt az már régen oda van.
Kenyérosztásra nem bízhatunk mostohát,
mert azt is elmarják, ami a szánkban van!