Ildikónak
A levelek táncához északi szél játszik zenét,
s a hívatlan festő, az ősz, kedvtelve színezi
a bokrok és a fák, még kapaszkodó levelét.
A levélharasztos sétányon szerelmesekre vár
a vallomások titkát őrző, bágyadt napsugár.
Látod, fák fölött, fák alatt búcsúzik már a nyár.
Ne szólj még, várj! Legyen miénk ez a pillanat,
ülj le a padra, te is - hallgassuk mint meséli
szerelmünket a csöppnyi vízesés a híd alatt.
Itt, körülöttünk időtlen fogságban él minden.
Éveink filmjén újra színesebbé vált az emlék,
s egyre többször osztozunk az osztható kincsen.
Csodálkozunk, miként törik szét az élet színekké.
Az induló tavaszi zsongás, az ősz levélzenéje
megismétlődve válik ismét osztható kincsekké