Magukra hagyva sorsukkal akkor is kísérnek--
kilépnek eléd viharos múltból, utazó mából,
követnek sorsukra szabott imádságból,
az útszélén várakozó Jézus szomorú képének
is ez van rozsdás arcára írva: történelmet él,
sorsukról igazat szól itt a létért küzdő élet.
Székely fohászokkal száll jövőbe az ének;
sziklaerős az, és marad, aki mindenen túl is remél.
Kárpát vonulatai között folyik öröm, és bánat .
Ősi hegyek közt sziklák a székely népek,
csermely-patakok, és sors-látta köveken lépked
az idő, üzen a Bucsin egy kinti, valós világnak.
Várni ezer éveket, vagy kilencven sokaságát, de
imák tartanak közös sorsban kemény székelyeket.
Hunorok, Emesék, és Atillák viszik tovább az ígéretet,
ott van minden tettben, tartó mában az ősök élete.
Ezt suttogják újszülöttek fülébe százados fenyők,
zúgja minden szikla, és körbe az ősi Kárpát.
Nyelvet téphetnek ki makacs szájból, de követők
védik, őrzik a székelyek örök, szabadság vágyát.
Ezért megtartónk, védőnk ez az örökölt hit nekünk.
Közös sorsban zengi ma is kérő himnuszunk,
--bárhová vet a sors, a világban bárhová jutunk:
soha..." ne hagyd elveszni Erdélyt Istenünk "...
2014.
