Száguldom! Nem érzem az egyatmoszférás testem,
űrkönnyűségű vagyok egy nagy erő közepén.
Visszatérő pályán keringem, és ebben létezem.
Folyók szántanak át rajtam, patak-erek,
tavak ölében ring a holnap, tartják az életet
a jövőt. Forgom, száguldom milliárd évek óta,
ha esélyt kapok, új milliárd évek felé,
törvénnyé lett ott lent, a Fény az életé!

Áldott teremtésben születtem—nem látom magamat—
de tudom, létező mindenemmel az életért vagyok:
a teremtéstől az emberek nyelvén életet hordozok.
Hangom nincs, csak követhető fény-dalom
zeng az űrön át, és akik jártak, láttak magasságok
végtelenéből, csodálták szépségem jelenét, napját.
Hegykoszorúkat láttak—síkságok asztallapját
s követték a sötétbarna völgyek zeg-zugát…

Megcsodálták lent a felhőbokrétákat, azok kavargó
viharát. Tengereim színt váltó csodás kékségét
nem látom s nem látom magamat sem, de mondták:
—  nézzétek a kék bolygó innen látott szépségét.
Kék bolygóként élek s velem élnek a csodák!
Gyermekeim az emberek talán sejtik ki vagyok
s remélem sokáig lesznek még boldogok — 
velem élnek s én a kék bolygó, értük vagyok…

 2011-08-07. Acton