Valamikor nagyon régen élt egy nagyon szegény ember. Egy ócska, kopott kabátján kívül nem volt semmije. A kabátot állandóan magán tartotta. Még a legmelegebb nyári napon sem vált meg tőle. Csúfolták is ezért, aki meglátta, hogy nyáron is kabátot hord.

Hol volt, hol nem volt, túl az Óperenciás – tengeren, ahol a kurta farkú kismalac túr, élt egy nagyon öreg király a lányával, Hajnalkával a kacsalábon forgó aranyvárban.

Egy nap az egész földgolyót beborította a sötétség. Az emberek vakon botorkáltak az utakon. Sehol egy parányi fény, amely utat mutatott volna nekik.

Képzeljétek csak el, amikor még kis srác voltam, egyszer találkoztam egy manóval. Aranyos kis emberke volt. Olyan igazi manó. Mesekönyvek tele vannak velük, és számtalan történet szól róluk. Most én is egy ilyen aprócska, parányi lényről szeretnék mesélni nektek.

(A kép forrása: internet, ingyenes)

Gyertek, beszéljük meg! Nem vitára hívlak benneteket. Közöttünk nem lehet helye a vitának. Szinten egy irányba, egy hajóban evezünk. Kell lenni valami megoldásnak. Ha gyorsan nem leljük meg a kivezető utat, elveszíthetünk mindent. Egyszer már Trianonban 1920 június 4-én országunkat megcsonkították, feldarabolták, és nekünk maradt egy torzó, kéz és láb nélkül. Ugye nem akarjuk, hogy egy újabb Trianon elé nézzünk?

Hol volt, hol nem volt, túl az Óperenciás-tengeren élt egy király a feleségével. Volt nekik egy fiúk, aki sajnos születéstől fogva világtalan volt. 

Hol volt, hol nem volt egy kicsike tó partján a sűrű nádasok között élt egy béka. Állítólag olyan szépen tudott énekelni, hogy mindenki megcsodálta.

A közeli faluban élő emberek, nyári estéken, kiültek a házuk elé a kispadra, és ott hallgatták a csodás dalokat.

(Kép forrása: ingyenes, internet)

Hol volt, hol nem volt, túl az Óperenciás– tengeren, ott ahol a kurta farkú kismalac túr, élt egy király a feleségével.

Sokáig nem született gyermekük. Ezért mindketten nagyon szomorúan voltak.

Már úgy nézett ki, hogy magtalanul kell leélniük életüket, amikor egy vénséges öregasszony vetődött a várba.

Egyszer a szél felkapott egy apró virágmagot, és meg sem állt vele egészen a messzi kősivatagig. Ott kaján vigyorral lepottyantotta, és még gúnyolódva mondta is az aláhulló magocskának:

(Kép forrása internet. Ingyenes)

Egyszer a Nap és a Hold fenn a magas égen azon kezdett el vitatkozni, hogy ki a fontosabb.

(Kép forrás internet. Ingyenes.  

Egyik délután leesett a hó. Az egész tájat hatalmas, fehér lepel takarta be. Olyan volt a falucska, mintha dunyha alatt aludna.

A hó meg csak esett, szinte megállás nélkül. A kis hópelyhek egymás után hulltak a földre. Közöttük volt egy kíváncsi pöttöm hópehely, akit nagyon érdekelt, hogyan élnek az emberek a jó, meleg, fűtött házaikban.

(Kép forrása: internet, ingyenes)

Hol volt, hol nem volt, túl az Óperenciás-tengeren egy kicsinyke faluban élt egy szegény ember a feleségével. Nagyon szegények voltak. Még az egerek is elkerülték kamrájukat, mert abban bizony egy árva morzsa sem volt. Akkor meg minek cincogjanak ott? Inkább átmentek a gazdag szomszédhoz, kinél urasan elélhettek életük végéig, ha csak a macska meg nem ette őket.

Kép forrása: ingyenes https://pixabay.com/hu/gesztenye-buckeye-gy%C3%BCm%C3%B6lcs%C3%B6k-piros-1710430/ 

Valamikor nagyon régen, amikor még nagypapám is aprócska gyermek volt, falujukban élt egy szegény család. Olyan szegények voltak, hogy még az éhenkórász egerek is messze elkerülték a házukat.

Egy, két nap és itt a Mikulás. Minden gyermek izgatottan várta ezt a jeles napot. Már jó előre szüleik segítségével hosszú levelet írtak a Mikulásnak, amelyben felsorolták, hogy mit szeretnének kapni. 

(A kép forrása internet. Ingyenes)

Sári nem fogadott szót nagymamájának. Állandóan mást tett, mint, amire kérték. Ha valamire megkérte a nagyi, biztos, hogy unokája elfutott, s nem volt hajlandó segíteni. Ha a nagymamája arra kérte meg, hogy vigyázzon a ruhájára, akkor meg direkt bepiszkította. Egy szóval Sári nagyon rossz kislány volt. Rosszaságban legalább tíz fiún túltett.

(Kép forrása: internet ingyenes)

A belváros kőrengetegében egy eresz közelében élt egy madárcsalád. Apa, anya és két kis csintalan, pihetollú fióka.

Édesanyjuk vigyázott a csöppségekre, ameddig apjuk elment élelmet szerezni a közeli parkban.

(Kép forrás internet, ingyenes)

Volt nekem egy barátom, és annak volt egy öregapja, akitől hallottam ezt a mesét.

Egyszer a kolbász és a kenyér összeszólalkozott. Mindegyik azt mondta magáról, hogy ő a fontosabb.