Hol volt, hol nem volt egy kicsike tó partján a sűrű nádasok között élt egy béka. Állítólag olyan szépen tudott énekelni, hogy mindenki megcsodálta.

A közeli faluban élő emberek, nyári estéken, kiültek a házuk elé a kispadra, és ott hallgatták a csodás dalokat.

Hamarosan a béka fülébe jutott, hogy a falu szinte minden lakója hallgatja az éneklését.

Nagyon büszke volt magára, és mindenkinek elújságolta a sikerét. Meghallván ezt a vízi pocok így szólt gúnyolódva a békához:

–  Valóban szép a hangod, jól tudsz énekelni. A faluban mindenki téged hallgat esténként. Én bizony bolond lennék ingyen énekelni nekik. Csak annak énekelj, aki hajlandó fizetni. Aki nem, az ne hallgasson. Annak nem jár békaszerenád.

A vízi pocok addig – addig beszélt, míg sikerült meggyőzni a békát.

Másnap, kora reggel a béka plakátokat rakott ki a faluban, amelyen az volt írva, hogy aki hallgatni akarja az énekét, az fizessen minden nap három aranyat. Ha nem kapja meg a pénzt, akkor nem lesz hajlandó énekelni.

Ez nem tetszett a falusiaknak. Majdnem mindenki szegény volt. Sokszor még élelemre sem jutott, nemhogy három aranyat fizessenek esténként!

–  Szegények vagyunk. Nincs nekünk aranyunk békaszerenádra. Inkább lemondunk erről az esti szórakozásról.

Mindenkit nagyon bántott, hogy nem lesz több koncert, és az estéik csendesek lesznek. Majd csak kibírják valahogy – reménykedtek, és amint esteledni kezdett szomorúan kiültek a házuk elé a kispadra.

Éppen akkor tért haza a bíróuram házán fészkelő gólya. Meglátta a szomorkodó embereket.

–  Miért lógatják kendek az orrukat? – kérdezte.

–  Nagy a mi bajunk, a közeli tónál lévő béka nem hajlandó ingyen énekelni nekünk.

–  Bizony ez igen nagy baj – mondta a gólya elgondolkodva. – De talán én tudnék segíteni. Rá tudnám bírni a békát, hogy ingyen is szerenádozzon kendeknek. Mégsem járja, hogy itt van a szomszédban, és három aranyat kér. Holnap reggel lemegyek a tóra, és beszélek őkelmével.

Az emberek hitték is meg nem is, hogy a gólya rá tudja beszélni a békát, hogy ingyen énekeljen.

Eljött a reggel és a gólya elrepült a tóra. Senki nem tudta, mit mondott a békának. Türelmetlenül várták az estét, vajon felhangzik-e a békaszerenád.

Amint a napsugarak alábuktak a hegyek mögött, megszólalt a dal, de olyan szomorúan, hogy az emberek majdnem elsírták magukat. Nem értették, mi történt? Mi ez a nagy szomorúság?

Meg is kérdezték a gólyát:

–  Mondd csak gólya, miért énekel ilyen szomorú dalokat a béka? Máskor mindig vidámak voltak a dalai.

–  Megegyeztem vele, hogy addig meghagyom az életét, amíg minden nap új nótát tud énekelni. Ha csak egyszer is eltéveszti, elviszem vacsorára a fiókáimnak. Most attól fél, hogy egy nap elfogynak a dalok, és vége lesz az életének.

Egy idő után a sok szomorú dal idegesítette az embereket. Vágytak egy kis csöndre. Mondogatták is a békának, hogy már fejezze be a szerenádot. Nem akarnak szomorú dalokat hallgatni.

–  Ha befejezem, akkor a gólya azt hiszi, hogy elfogytak a dalaim és finom vacsoraként fejezem be az életemet – válaszolta a béka, és egy újabb szomorú dalba kezdett.

–  Ha jövőben nem kérsz három aranyat a szerenádért, akkor elárulok neked egy titkot. Nyugodtan megismételheted vidám dalaidat – mondta egy öreg parasztember.

A béka az egészből nem értett semmit, de ígéretet tett, hogy ezentúl ingyen fog énekelni, csak ne egye meg a gólya.

–  Bátyám, árulja el, hogyan menekülhetek meg a gólyától!

–  Nagyon egyszerűen. Nézd csak meg a naptárt. Már augusztus közepe van. A gólyák augusztus vége táján útra kelnek, és elrepülnek a messzi Afrikába, s egyhamar egészen tavaszig nem térnek vissza. Nem kell félned tőle. Nyárvégén és ősszel kuruttyolhatsz, nekünk amennyit csak akarsz.

–  Hogy ez nem jutott az eszembe – mérgelődött magában a béka, de már ígéretét nem másíthatta meg. Be kellett látnia, hogy az öreg parasztnak igaza van.

Gyorsan eltelt az a pár nap, és a gólyák készülődni kezdtek, de még mielőtt elrepült volna leugrott a tóra, és figyelmeztette a békát:

–  Nehogy kétszer énekeljél el egy dalt, mert terítékre kerülsz!

A béka kuncogott magában. Messze van még a tavasz, és nem kell félnie a hosszúlábú, piros csőrű madártól.

Esténként a jó, meleg őszben újból vidám békaszerenádtól volt hangos a környék.

Itt a vége, fuss el véle! Aki nem hiszi, az járjon utána!