Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Kárpát-Medencei Újságírók Egyesületének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Konzili Edit
  főszerkesztő-helyettes
Soltész Irén
  szerkesztő/admin
Polonkai Attila
  webadmin

Kiadványok
























 

Jelenlegi hely

A kíváncsi, pöttöm hópehely

Adalberto
Adalberto képe

Egyik délután leesett a hó. Az egész tájat hatalmas, fehér lepel takarta be. Olyan volt a falucska, mintha dunyha alatt aludna.

A hó meg csak esett, szinte megállás nélkül. A kis hópelyhek egymás után hulltak a földre. Közöttük volt egy kíváncsi pöttöm hópehely, akit nagyon érdekelt, hogyan élnek az emberek a jó, meleg, fűtött házaikban.

Ezért elhatározta, hogy meglesi őket. Sőt ha lehet, akkor bemegy a házukba is.

Testvérei hiába kérték, hogy ne tegye. A kíváncsi, pöttöm hópehely nem hallgatott rájuk. Az egyik ház ablakpárkányára szállt, és belesett.

Odabent a háziak éppen ettek és mulatoztak. Nagyon jó volt a kedvük, mert még dalra is fakadtak.

– Milyen jó lenne odabent lenni – gondolta a kíváncsi, pöttöm hópehely. – Bár csak én is velük lehetnék!

Alig, hogy ezt kimondta, valaki kinyitotta az ablakot. Bentről kellemes meleg áradt kifelé az utcára. A hópehely csak ezt várta. Gondolkodás nélkül beugrott az ablakon egyenesen a sok finomsággal megterített asztalra. Senki nem figyelt fel rá. Olyan kicsinyke volt, mintha ott sem lett volna.

Kipirult az arcocskája, s érdeklődve hallgatta, miről beszélgetnek az emberek. Az egyik asztalnál ülő magas férfi éppen az afrikai kalandos utazását mesélte az őt érdeklődve figyelő társaságnak. Olyan izgalmasan adta elő, hogy a kíváncsi, pöttöm hópehely valósággal beleélte magát az utazásba, és úgy érezte, hogy ő is forró sivatagban bolyong a végtelen homoktengeren.

– Tudjátok, – mondta a férfi – olyan távoli országokban jártam Afrikában, ahol csak hallomásból vagy képekről ismerik a havat. Ott még sohasem esett hó. Állandóan süt a Nap, és örökös a nyár.

– Milyen jó lenne egyszer elmenni abba az országba – gondolta magában a hópehely. – Milyen érdekes lehet olyan ország, ahol soha nincsen tél.

Ezek a gondolatok rabul ejtették, feltüzelték a lelkét. Egész testében melegséget érzett. Szíve hevesen dobogni kezdett. Nem vette észre, hogy mindezt a szobában lévő kályha okozta.

Váratlanul szinte egyik pillanatról a másikra gyöngeség járta át a testét. Még csak moccanni sem tudott. Érezte valami nagy baj van készülőben. Megpróbálta összeszedni a megmaradt erejét, hogy a huzat szárnyán kilibbenjen a szobából. De akkora már annyira legyöngült, hogy tehetetlenül várta, mi fog vele történni. Semmi jóra nem számított. Reményét vesztve elterült a szoba padlóján. Közben még hallotta, amint a férfi Afrikáról mesélt barátai nagy örömére.

Lassan a kíváncsi, pöttöm hópehelyből egy aprócska vízcsepp lett. Annyira kicsi volt, hogy szinte senkinek fel sem tűnt.

A kíváncsi, pöttöm hópehely megértette, a nagy álmok így válnak egy pillanat alatt semmivé, ha az ember nem gondolja végig, mi fog történni.

Nem kellett volna kíváncsinak lenni, és főleg nem úgy, hogy nem hallgatott testvérei intő szavára.

Ennek ellenére boldog is volt, mert olyat is megtudott a világról, amiről a testvérei még csak álmodni sem mertek. Megtudta léteznek olyan országok, ahol nincs tél, ahol az emberek nem ismerik a havat.

A szoba padlója beszívta a kíváncsi, pöttöm hópehelyből lett vízcseppet, és minden véget ért. Megszűnt a világ létezni, pedig odakint a hideg, sötét, téli estében a testvérei szakadatlanul érkeztek, s talán közöttük is van egy kíváncsi, pöttöm hópehely, aki többet akar tudni a világról. Még az sem érdekli, hogy ez a tudás áldozatokkal jár

Rovatok: 
Mese