Egy, két nap és itt a Mikulás. Minden gyermek izgatottan várta ezt a jeles napot. Már jó előre szüleik segítségével hosszú levelet írtak a Mikulásnak, amelyben felsorolták, hogy mit szeretnének kapni. Még csak véletlenül sem írták bele a virgácsot, hiszen mind valamennyien nagyon jó gyermekek voltak. Mindig szót fogadtak, játékukat minden este a helyükre rakták. Soha egyikőjük sem követett el rosszaságot. Mindenki jó kisfiú és kislány volt, akinek a Mikulás csak édességet és ajándékot hozhat.

Már napokkal előtte buzgón fényesítgették, tisztogatták a cipőcskéjüket, és lefekvéskor minden egyes alkalommal megkérdezték édesanyjuktól, hogy hányat kell még aludni Mikulásig?

Nehezen teltek a napok. Főleg, ha az ember nagyon vár valamit. Ilyenkor, mintha az idő ólomlábakon járna. Úgy érezték az apróságok, soha nem fog eljönni ez a nap.

Végül mégis csak felvirradt december hatodika, és a gyerekek csillogó szemekkel, reménykedve nézegettek kifelé az ablakon, hogy vajon, mikor érkezik a nagy szakállú Mikulás. Minden kis neszre felkapták a fejüket, mert azt hitték a Mikulás szánkójának a csilingelését hallják. De csalódniuk kellett. Nem a szánkó csilingelését hallották. Az utcán egy autó berregése keltette azt az illúziót, mintha érkezne a Mikulás.

A csöppségek egyre türelmetlenebbek lettek. Nem értették, miért késik, akit ők annyira várnak? Eleinte szüleik úgy próbálgatták nyugtatni őket, hogy a szegény, öreg Mikulásnak nagyon sok kisgyermeknek kell ajándékot vinni. Bizonyára elfáradt, fáj a lába. Kicsit pihennie kell, és majd jön.

Lassan a falura sötétség ereszkedett. Az utcákon felgyúltak a lámpák. Már a gyermekek szülei is nyugtalankodtak, és nem értették, hol lehet a Mikulás?

Régen ilyen nem fordulhatott volna elő. Mikulás mindig óramű pontossággal érkezett. Órát lehetett volna hozzá igazítani.

Sajnos most nem volt sehol. Hiába telefonáltak a szomszéd faluba. Ott sem látták.

Ez bizony nem jót jelentett. Valami történhetett vele.

Nem maradt más hátra, hogy valakinek villámgyorsan az Északi sarkra kellett utazni, és megkeresni a Mikulást.

A faluban volt egy ember, akinek nagyon gyors autója volt. Olyan gyorsan tudott száguldani, hogy még a szelet is lehagyta.

A gyermekek szülei megkérték, hogy azonnal robogjon el autójával az Északi sarkra, és nézze meg, mi történt a Mikulással. Ha netán még ott van, akkor gyorsan szállítsa ide, mert a gyermekek türelmetlenül várják.

Az autós szívesen teljesítette a falusiak kérését, hiszen neki is volt kisfia, és ő is otthon pityergett a Mikulás késése miatt.

Az autós olyan gyorsan száguldott az Északi sark felé, hogy szinte előbb odaért, mint a gondolat.

A Mikulás házát nagy, színes táblák jelezték. Még csak eltéveszteni sem lehetett. Ezenkívül az ottani állatok is szívesen útbaigazították.

Az autós már messziről látta, hogy valami nincsen rendben a Mikulás háza tájékán. Minden nagyon csöndes volt. Máskor itt olyan nagy volt a nyüzsgés, hogy az embernek valósággal úgy kellett magának utat törni, ha a Mikulás közelébe szeretett volna jutni. Most egy árva lélek nem volt hátható a ház körül. De még csak a szarvas szán sem várakozott szépen feldíszítve a kapunál.

Mi történhetett? Miért ez a nagy csend? – kérdezte magától az autós. Óvatosan a ház közelébe lopózott, és belesett a jégvirágos ablakon.

Eleinte nem sokat látott, de amint szemei megszokták a kandalló tűzétől megvilágított szoba fényeit, a meglepetéstől majdnem leült a hóba. Odabent a Mikulás békésen aludt az ágyában.

─ Talán csak nem betegedett meg? – kérdezte rémülten az autós. – Egy Mikulás sohasem lehet beteg. Ki hallott már beteg Mikulásról? Itt valami nincsen rendben.

Halkan és finoman megkocogtatta az ablak üvegét. Mikulás még csak a füle botját sem mozdította. Ekkor kicsit erősebben megverte az ablakot, de még erre sem történt semmi. Mikulás úgy aludt, mint a bunda. Se látott, se hallott. Végül az autós teljes erejével bekopogott. Amikor ezt a Mikulás meghallotta, úgy kiugrott az ágyból, mintha ott sem lett volna.

─ Mi az? Mi történt? – kérdezte rémülten. – Ég a ház? Leszakadt az ég?

─ Mikulás bácsi, – mondta az autós – várják a gyermekek. Siessen, jöjjön! Bizonyára elaludt, és lekéste az indulást.

─ Azt a teremburáját! – kapott a fejéhez a Mikulás. – Ez az átkozott vekker, megint nem csörgött. Ideje lenne már kicserélni egy digitális ébresztőórára. Jaj, Istenem! Mit szólnak most a gyermekek? Nem is tudom, mitévő legyek?

─ Én tudom – mondta az autós. – Ez alkalommal most nem szarvas szánnal megy a gyerekekhez, hanem autóval. Öltözzön gyorsan, s hozza az ajándékokat!

─ Igazán megtennéd? Olyan ismerős vagy nekem. Ugye te vagy Peti az a kisfiú, aki sok – sok évvel ezelőtt egy versenyautót kért tőlem. Még a színére is emlékszem. Piros volt.

─ Igen kedves Mikulás bácsi, én voltam és most egy ilyen piros versenyautóval fogom elszállítani a gyermekekhez.

─ Nagyon köszönöm, Peti – hálálkodott a Mikulás. – Siessünk, menjünk, hogy a gyermekek ne hiába várjanak!

Mikulás gyorsan magára kapta a ruháját, beleugrott a meleg, vastag csizmájába, és már loholt is az autós után, aki nem sokat teketóriázott, indulni akart, de a Mikulás felkiáltott:

─ Hol vannak a krampuszok? Nélkülük nem indulhatunk el.

Nagy nehezen, lustán a krampuszok is előszédelegtek a vackukból, és most már valóban indulhattak a gyermekekhez.

Az autós rálépett a gázpedálra és olyan gyorsan mentek, hogy szinte az autó kerekei nem is érintették az utat. A nagy száguldásban még egy repülőt is leelőztek.

Csak akkor lett baj a gyorshajtásból, amikor már majdnem megérkeztek. Az egyik város szélén megállította őket egy rendőr.

─ Jó estét kívánok! Kérem a jogosítványt és az iratokat. Túl gyorsan hajtottak. Meg kell, hogy büntessem önöket. Nem tartották be a megengedett sebességet.  Mivel tudják megindokolni ezt a nagy sietséget?

─ Kedves biztos úr, – kezdte az autós – igen fontos személyiséget szállítok. Nagyon fontos lenne, ha időben megérkezne a gyerekekhez.

Ekkor a rendőr a homlokára csapott, és elszégyellte magát.

─ Ezer bocsánat, talán csak nem maga a Mikulás az utasa?

─ De bizony az. Szegény Mikulás elaludt, és ha nem sietünk, akkor az idén a gyermekek ajándék nélkül maradnak.

A rendőr kicsit elgondolkodott és megértően mondta:

─ Az mégsem lehet, hogy a gyermekekhez ma ne jöjjön a Mikulás. Egyszer én is voltam kisgyerek és mindig türelmetlenül vártam ezt a napot.

A rendőr azonnal beült az autójába, bekapcsolta a szirénáját, és villogva, szirénázva vezette őket városokon, falvakon keresztül.

Volt nagy ujjongás, amikor a Mikulás kiszállt az autóból. Minden gyermek szeme felragyogott, de még a felnőttek is boldogok voltak, mert idén is megérkezett a Mikulás, igaz egy kicsit megkésve.

Itt a vége, fuss el véle! Aki nem hiszi, az járjon utána!