Unokatestvérem halálára

Elhervadt már a gyönyörű virágom
Nem virul már, üres az ablakom
Hideg szél furulyán játssza a dalom
A ködbe úszó száraz ágakon

Ütött-kopott kisház, hámló, öreg falak,
Ócska tetején már kíváncsi sugarak
Tekintenek belül, de a semmit látják…
Hamar eltűnnek, s hogy betértek már bánják.

 Marcinak, Sárinak

Télapónak hab szakálla –
alig bírja el az álla.
Orra alatt nagy bajusz,
ha meghúzod, bajba jutsz.

A föld aludni készül
Lombruhájából levetkezett
Ködpára borul a tájra
Csend és némaság mindent befed

„Emeld fel a követ, megtalálsz,
Vágj ketté a fát, ott leszek. „   Holt- tengeri tekercsek

Álmot vennék jutányos áron,
olyat, mit boldog ember álmodott
- átragyogva éji homályon –
reményt egy jobb világból áthozott.

 Eszembe jutott, hogy írok Rólatok. Ahogy telik az idő, úgy jutnak eszembe az emlékek, első benyomások.

Kórházban hagytalak ma, Kedvesem.
Bizakodva kellett mégis hazamennem.
Ajkadat sem hagyja el  most panasz.
Tudom, megérezném, ha itt maradsz.

/Gyermek vers/

Kedves öreg Mikulás bácsi
Megírom hozzád levelem
Borítékra ráírom nevemet
S pontos címemet

Itten és most kidoboltatik,
Figyeljetek, férfiak, nagyik!
Szerda s szombat, piac napja hív,
minden ember ideváratik!

fekete az égbolt
sűrűvé lett a köd
elfeledem, mi volt
de van, mi összeköt

Hogyan is kelhetnék versenyre veletek –
hisz egyedül vagyok, ti pedig: rengeteg!

Katalinnak csendes éjén
Csillagfényes volt az ég
Mikor léptem határhoz ért,
Értve, itt a faluvég.

Aki tavasszal
Csokorba szedte az ibolyát
Aki hallotta zsendülni
A határt
Aki megmerítkezett
A nap melegített dézsában

Gyújtsd meg az első gyertyát! Adventi ima
hassa át lelked. Édesanyádnak
szerető könnyeiddel kezét csókold meg.