Mikor az égen fénylenek a csillagok
Megvilágítják ablakod!
Gondold azt boldog vagyok!
Boldog, mert enyém a fény
Mely szívedből világít felém!

Borús nyári nap volt, eső közelgett, mely fullasztó, párás forróságot tolt maga előtt.

Nem adom oda soha álmaimat
nekem remény életemnek kövei,
ha teljesítésük nem jól sikerül
belőlem hullanak lelkem könnyei.

Gyere tél,
csapjunk össze!
Belefér
nekem – jössz-e?

Amikor a nyugalom
kezét megfogja a táj,
szellő cirógatja 
a fákat

Hajdanán csőrfös kis lány voltam
Édesanyám arra tanított engemet
Mostanában jók, s nem rosszak az emberek
Reggelente tejet vittem egy öreg néninek
Konyhájában a falvédő szövege lepett meg
„Vissza-mindent ,Erdélyt vissza!”

Nem rejti jótékony lomb erdeim titkát,
a csapások, a szívek mélyére látok,
az igaz szavak elfogynak és oly ritkák,
eltévedtek az egykori jó barátok.

Feltépted egy régi könyv
kopott – poros fedelét,
csak azért, hogy olvassam
életem egy régi regényét.

Tojásra leltem –
mosolyt sugárzó
kék ellipszoid.
Költő vagyok, hát
fészkembe tettem –
bár szerény, szolid.

Ó magyarság Te áldozati bárány!
Miért téged áldoznak fel
Az emberiség oltárán??

Az új esztendőre azt kívánom Néktek,
tenger virág nyíljon, amerre csak léptek.
Legyen szívetekben sok öröm, s ne bánat,
kacagás, s ne sírás töltse be a házat.

                        Szófacsaró mese

Hófehérke nagyon elsápadt, amikor a vadász a sír-dög-rét nádasában megásatta vele. Térdre, imához, majd mögé állt, mint az ISIS mesterlövészei a portfóliós reklámfilmjeikben.

A tárgyak közül az ajándékok hosszú
sora, kapott, vagy adott mindenség,
felkerül a polcokra, s ott szunnyadozik.

A még hosszú téli éjszakák alatt
Tágul a csend, létem jégvirágai
Mint amnéziás gondolatok nyílnak,
A múlt a fejemben, mégis távoli.

Az egyik oldalon sötét a fény már.
Halkul a sercegés megolvad a viasz.
Sodort kanócból  a gyenge láng még éget,
de elég a kóca, s nem lesz már vigasz.

A honvéd őrnagy, aki szintén a kis helységben tartózkodott, nagyot nézett, hogy nemes Vadász József nemzetőr százados az ép jobb karjával átöleli a „drótostótot“. Maga is nemes ember volt, és nem értette a pórnéppel, a „jobbágyokkal“ barátkozó nemeseket. 

Hét milliárd szamár
baktat az úton,
orruk előtt széna-
csomó farúdon.