Szomjazom – könnyeim is elapadtak,
ajkaidtól a csókjaid, már rég szárazzak,
itt belül az emlékek, még megmaradtak,
reggelente a rózsák, harmattól csillogna

Szomjazom – rózsáktól kérjek harmatot?
Cserébe lelkemből adjam oda a bánatot?
Ám akkor a virágnak lelkét, ki szárítod,
s nem lesz, kinek elmondjad fájó panaszod.

Szomjazom – kutaknak vizét mind kiittam,
hasonlót mint ajkad ízéhez, ízt nem találtam,
bejártam fél világot, sarkait végig kutattam,
vesztett lábad nyoma után, hiába futottam.

Szomjazom – szomjazom minden jóra, szépre,
egész világnak összes tudására, gyönyörűségére,
de nem csak én szomjazom, mögöttem a tömeg,
igaz még néma ajakkal, de bensőnk már remeg.

Hát italt adjatok, az igazságnak becsületnek,
valós italát, melyet nem pancserok kevernek,
de nem is nyelvesek, vagy hajlongó szolgák,
csak akik a Hazát s népét, bátran szolgálják.

De már nem csak italt kérünk, egy élhető életet,
ahol az étel, ital, torkunkban már nem keseredett,
büszkén nevelhetünk Hazafivá, minden gyermeket,
jólét és öröm tölti be, Magyar hont, Kárpát medencénket.

Varga István-Barcs.2017.07.06.