Szemednek tükre a zöldülő messzi rét,
felhők fodrozása, mint fénycsobogás.
Keresem az utat nap sugarával
hozzád. S már zúgnak a hajlongó jegenyék.

Én is meggyújtom gyertyám
Adventi koszorúban,  lángja lobban
A Megváltó gyermek ünnepét várva
S a koszorúban felgyúl a fény
Lássátok aki hittel hisz, még van remény!

Behajt Karacs Jóska, behajt a vásárba:
Szépen jár előtte száz göndör birkája.
Tőti is a szemit kupecnak, csiszárnak,
Tőti is a szemit az egész világnak.

Ó te szép Magyarország
Csodálatos tája
Nincs a világon senkinek
Ilyen mesés Hortobágya

Felrobbant egy gránátalma
kint a gyümölcsfronton –
megfordult a harci helyzet
hirtelen e ponton.

Úri-forma ember jár-kel a nagy pusztán,
Czinege Jánoshoz be is kopogtatván.
„Kerüljön, no, beljebb.” – felesége hívja.
János csak magában: „ki az anyja kínja?”

Kinn’ a Hortobágyon, belül a csárdába’,
Nagy urak mulatnak Isten-igazába’.
„Ezt húzd!” – „Azt húzd!” – az anyjuk Istenit,
Nem sajnálják a pénzt, van ott ’miből telik.

Dér csillog a kopasz fákon,
varjú károg minden ágon –
tipeg-topog egyik-másik,
mert a lábuk igen fázik.
Azt károgják, azt beszélik:

A ravasz  Jelassics nagyon jól tudta, hogy a magyar seregek táputánpótlása sem megbízható, ezért biztos volt benne, hogy lépre csalja Klapka hadait.  Persze, az előre látó hadvezérek nem dőlnek be minden kósza hírnek, és legalább megerősített fürkésző csapatot küldenek, hogy meggyőződjenek a valódiságáról.

 Kínoz bennünket egy jó szó hiánya,
Régóta várjuk, tudjuk, mindhiába,
Már tündérmese és gyermekded fáma,
Mint a fehér holló mára oly ritka,
Pedig benne rejlik napjaink titka,
Szűk létünk körül akár aranyráma

Nagyot dobban a szívem
Mint, ha nehéz kő hullik rá
Eső cseppet érzem
Őrült ritmussal kalapál

   Lelkem gyógyítójához

Bocsásson meg, tiszteletlen voltam:
hívására még nem válaszoltam.
Nem vagyok egy híres levélíró –
nem szép dolog, de nekem már így jó.

Kettős a halál. Az egyik mögött semmi.
A másik képzelt vallási hitem:
a jó és rossz háború, egymásutánja.

Öt évtized rohant velünk,
űzött, hajtott, gyerünk, gyerünk!
Tűzd ki célod, s küzdjél érte,
akkor is, ha nagy a tétje.

Hajléktalan lett a lelkem,
kóborol az éjszakában,
mint a kutya, oly kiverten:
csak egyedül csak magában.