Álomképek hullottak a porba,
hiába vágytam rád szorongva,
kerültük egymást, mosolyogva,
emléked néha kísért álmaimba.

Hogy terveztem veled, boldog jövőt,
gyermekeimhez anyát, éjre szeretőt,
kenyér mellé bort, vagy érett szőlőt,
elfáradt testemnek, vigaszt ölelőt.

A minap is álmomban, itt jártál,
ajkaiddal szavakat formáltál,
csak nem értettem, miket mondtál,
mert nagyon csendben suttogtál.

Azt is éreztem, hogy fölém hajoltál,
tüzes szenvedéllyel, forrón csókoltál,
fehér selyem köntösödben, elsuhantál,
sajnos így, vissza többé, sosem találtál.

De jó volna újra, egymás kezét fogni,
a régmúltról nem csak ábrándozni,
gyermekeinknek, példás utat mutatni,
öregen is téged, kedvesen csókolni.

Varga István Barcs. 2015. 06. 27.