A féltők koldus énekeseit nem kérdezte senki se,
akiket egyforma sors húz a földre le.
Ki vette észre soraik nyüszítésében a vádat,
hol besűrítve él népem, nemzetem élete?
Önkény kényszerében, idegen utak porára írjuk
bánatunkat, amit elfújnak a nemzetközi szelek.
Választott istenek felé fordítjuk arcunkat,
de hazudnak, becsapnak a földi istenek.

néztem éjjel fénylő csillagokat
holdudvaruk beragyogta lelkem 
szellő fújta álom illatokat
cseppenként mosolygva gyűjtögettem 

mily csodálatos érzés vett körül
a néma csend ölelte testemet
akkor tudtam, mit hagyok örökül
ha terhem cipelni már nem lehet

Magadban mindig új kutakat ásol
néha felfeslenek rejtett rétegek
megsárgult képekkel kifakult mából
menekülnél de sajnos már nem lehet

/ Azok a megszenvedett évek /

Én gyermeki fejjel láttam a beszolgáltatást
Géppisztollyal szembe néző apám bánatát
Míg lesöpörik előtte a padlásról a gabonát
Láttam apámat, ökölbe szorult kézzel állni némán

Ó én édes hazám!
Hogy tudsz szárnyak nélkül repülni?
Megcsonkított karod,hogy tud átölelni?
Gyermekeid a távolból
Hogy tudod csendben hazahívni?
Hogy tudsz mély szakadék felett
Hidat átvezetni?

Pályázatra:1.,(1956.okt.23-nov.4.)

Ó, én édes hazám, Magyarország!
Fájó, aggódó szívvel gondolok rád
Nézem a földgömböt, nézem az orcád
Megélt történelmed határaid alakították

Te vagy szíve a Földünknek!
Minden hódító nemzet, fente rád fogát!
Tatár, török, német, osztrák
Sorolhatnám tovább!

tik-tak, tik-tak repülnek a percek
a vén falióra halkan perceg
rám borul az éj sötét, bús fátyla
betakar csendben... idő sem bánja

ölel az álom, ringat végtelen
nem fáj a múlt, nem vagyok védtelen
vigyáz rám az ég és köszönt a Hold
"álmodj kedvesem, a bánat csak volt!"

Macskák szerelmi életére ébredtem hajnalban,
próbálták eldönteni, ki az úr a területen,
talán sikerült, talán nem, ebben a dallamban,
bár egyre hangosabban vitatkoztak
a szívügyeken.
Az ébresztőt folytatta egy madárpár,
trillázva köszöntötték a napot,
még alig világos a látóhatár,
már zengenek a hangos szólamok.

Mit üzenjek a mából,
éltelő nappalaid sorjáról,
születő, elhaló gyermekeid
életéről, édes Hazám?
Talán meséljek a földbetaposott vérről...
--a téglák-betonok közészorult hangokról
az örökre eltüntek jajszavairól?
A meg nem születtek némaságáról,
az élők józan gondolatáról, vágyából
született párnapos szent élet csodájáról?

Édes Hazám az...

Napraforgó ha rám nevet,
sárgán mosolyog és kerek,
benne fekete a magja,
madaraknak csábítója.

A tengeri is beérett,
ablakon az ősz benézett,
nemcsak tavasz forradalom,
októberben egy szép napon,
kart-karöltve, az utakon,
remegett a birodalom.

Az én hazám szép Magyarország,
itt legkékebb az ég és a búzavirág,
itt van legédesebb íze a méznek,
erdeinkben manók, és tündérek élnek.

Az altatódalt nekem itt dúdolták,
Csodaszarvas meséjét fülembe súgták,
tisztelni tanítottak az öregeket,
méltón megtartani az ünnepeket.

Szép hazám, hol megszülettem,
kicsi falu, hol felnőttem,
tájak, amit itt bejártam,
nincs ennél szebb a világban.

Lehetnek messze határok,
visszatérek a hazámhoz,
itt születtem, ez a titka,
ezért vágyom mindig vissza.

Folyó partján álmodozni,
hegy tetején randevúzni,
sétálni a füves pusztán,
vagy csak ücsörögni némán.

A cukorbetegség egyik elleszere, a fügelevél!

Elég messze volt az iskola,
szép volt a vénasszonyok nyara,
ide akkor csak fiúk jártak,
nagy létszáma volt az osztálynak.

Szokásos sorakozó, torna,
most nincs vezényszó, elmaradva,
nem jöttek órára tanárok,
szaporodtak kisurranások.

Rám zárta ajtaját a magány,
Itt benn se hang, se szó nem hallatik,
Tűzkorongként kel fel a nap,
Ablakomon át sugárzik.

Szívem ablakát becsukta,
Néha-néha kedves szó kinyitja,
Csendben törnek rám a gondolatok,
Úgy fáj, magam vagyok.

nem adom egykönnyen, harcos vagyok
elérem mindig, amit akarok
de vannak helyzetek, lebénulok
érted én harcolni már nem tudok

te mást mondasz, és én mást gondolok
veszekedéssel telnek a napok
belefáradtam, mindent feladok
lelkem sérült, többet már nem bírok