Ha a hegyek beszélni tudnának,
vajon mennydörögnének, vagy suttognának?
Oldalukon a kövek dübörögnének,
szálka fenyvesek derékba törnének?

Hallgasd a hegyeket, tudnak beszélni,
bennük vannak a régmúlt meséi,
a fák, a sziklák és a barlangok,
zengnek, zúgnak, mint a harangok.

Versemet, néha finom rezdülésekben
mint hajnal előtt táncoló zord fényt,
kutatni kell, mert  elbújt, csókos  szerető.

Csak szolgálok és közben átölel a Vers.
Talán szerelem, Szentéje bennem
van, vele élek és nem mindig keserves..

Én vagyok a múlt jelenében a jövő.
Csillag milliárd.  Apró villanás,
Házsongárdi temető, csillagúton át.

Pókhálón jeges gyöngyfüzér feszül,
november végére advent vetül,
egy az Isten, megroggyan a térdem,
add, Uram, családommal átéljem.

Különös advent köszöntött most ránk,
imára kezünk, mozduljon a szánk,
felragyoghat első gyertya lángja,
ölelj minket, boldogság szikrája.

reggel még simogattam fáradt kis kezed
délelőtt még kicsit nevetgéltem veled
szeretetcsókot leheltem homlokodra
gyenge mosolyt csaltam halovány arcodra

akkor még nem tudtam, utoljára látlak
nem is sejtettem, hogy végleg elbocsátlak
nem is tudtam, hogy ez most már a búcsúnap
s a halál oly hirtelen tőlem elragad

Hárpia a művészet képződménye,
Költők, festők elképzelt szüleménye.
Már időszámítás előtt megjelent,
Madárestű és szárnyú félig ember. 

Női mellű, keselyű körmű alak,
Hosszú haja lebeg, földre lecsapva.
Megzavarja az emberek nyugalmát.
És rémálommá teszi az éjszakát.

   Bevásárlóközpont, este fél nyolc, üveges szemű melósok, vörös szemű-elfolyt sminkű irodacicák, kétcekkeres anyukák, fejhangon visító gyerekek...

Könnyezik a hajnal, gyászolja a nyarat,
őszi leveleken színcseppekben harmat,
elhunytak emléknapja, apró kis lángok,
gyűlnek a sírhantok, vázában virágok.

Kőbe zárt fájdalmat, a virág sem enyhít,
néma sírnál megremegsz, ha harang csendít,
fejfák alatt vibrálnak a fények, alkony,
csillagok pislognak a fekete pajzson.

Egy hosszú szél sodorta hátán 
Ívelt falevél, messzi egy könnycsepp. 
Valaki búcsúzott mogorván, 
őrszem helyén már új őrszem.

Hogy játszik imbolyog a lassú 
Párává vált, gőzben vacog. 
Rág  perceg, madárdal, ének, szú. 
Sokan figyelik a holdvilágot. 

Mikor az őszinte szeretet elfogy,
Ha a  család, sem gyermek,
nem boldogítja szívedet,
Akkor elszabadul az érdek,
a gyűlölet pokla,
Nem ismersz, szülőre, se barátra.

A pénz veszi át a hatalmat!
S az ártatlan lélek zokoghat!
Mikor betegséggel fogják be a szádat!
Nem érdekel semmi, s elhagyod hazádat!

 Elég! Kilencven évig kellett várni,
 hogy nemzetünk összefogás napja,
 Trianon legyen! Óh, micsoda hajsza.
 Országházunkban törvény mondta ki.

 Feszületre vetült sok ember arca.
 Könnyeik a fájdalom imái.
 Múltból a mába már egység kíséri,
 a nagy Közösséget magyarok hangja.

Márton napján írja naptár,
Kint munkának vége,
Elvetett mag alhat most már,
Gazda pihen végre.
 
Márton püspök emlékére,
Harang szól és mise,
Szent lett még ő életében,
Jósággal és hittel.
 
Fiatalon mint katona,
A lovával járva,
Köpenyét koldusnak hozta,
Jó szíve diktálta.
 
Szegényeknek adott erőt,