Kitotyog a térre a Pápa, most Ferenc,
nyomában sompolyog pár száz felkent kegyenc,
a járda szélén egy öreg koldusasszony
nyomorban kuporog, vonaglik, mint lasszón
a vadló, akit a sorsa rég kivetett,
hogy átlépjen rajta a közöny-körmenet,
gránit alapokon imbolyog a szentszék,
magába mereszti vak, hályogos szemét,
e szent szemét bőrét ne csípje, ne marja,
molyokat motyog a Vatikán koldusa,
mint jutottam ide, már rég elfeledtem,
lehet, én kerestem vasszeges keresztem,
egykor dús testemet kezek simogatták,
 szállást nyújtottak a kéjes katakombák, 
ami meg sem történt, az is megvigasztal,
sosem volt előttem terített az asztal,
régóta szabotál az őrzőangyalom,
ledér táncot jár ezüstös holdsarlón,
a zászlókon lobog, minden élet számít,
sorvadó ínyem még nem majszolt szalámit,
 Júdás csókoknak az árulását érzem,
egykor hogy szaladtam , de bénít a térdem,
mi végre  létezem, kérdik a turisták,
krónikus nyavalya ez az élet-kórság,  
hiába iázok, mint Bálám szamara,
tekints rám az égből Ember-Isten fia,
nem vagyok eretnek, antiklerikális,
ezeknél bőkezűbb tán még a halál is,
teátrális fényben árnyékom banális,
nyakamban nem fityeg áhítat kaláris,  
tornyos katedrális, dómok, bazilika
karitász-kenyere, dobott alamizsna,
rongyomból kinyúló, satnyuló csontkarok,
az örök városban csendesen meghalok,
ha végre feljutok a magas mennyekbe,
meggyőzöm az Urat, kit ne engedjem be.

.2022.  július 7.