Színes szőnyeg terül a fák alá,
szél rajzolja naponta új mintáját,
faágán búsan nézi egy madár,
ő is elveszítette szép gúnyáját.
Az ősz hangolja vihar gitárját,
megvadult szellő vágtat lánctalpakon,
nyitja már a tél álmos pilláját,
így válik bősz vaddá a domboldalon.
Ködfátylak szállnak bús álmatagon,
gyémántcseppek pókháló szálán ringnak,
békák hallgatnak a folyóparton,
késő rózsák a száron búsan sírnak.
A halvány napsugár nem melegít,
bár még színeivel az ősz elámít.