Gyújtsd meg az első gyertyát! Adventi ima
hassa át lelked. Édesanyádnak
szerető könnyeiddel kezét csókold meg.
|
Eszed, karod erejével mit csinálsz,
ott, ahol a kényszer önző mámora trónol,
amikor mást remél a porba rúgott élet
és a vigyorgó agymosás már a fákig ér?
|
Adventi gyertyaláng imbolyog előttem,
egyedül maradtam, csak ő mesél nekem,
reménytelenül reménnyel várakozom,
folytatom éjjelem és szürke nappalom.
|
„Édesanyám – így szólt Gábor –,
Pénz kéne, hogy menjek bálba.
Költeném azt még ma éjjel
Sok-sok csinos, szép leányra.”
|
szo 11/26/16
Lénárd József
Szemednek tükre a zöldülő messzi rét,
felhők fodrozása, mint fénycsobogás.
Keresem az utat nap sugarával
hozzád. S már zúgnak a hajlongó jegenyék.
|
szo 11/26/16
Dáma Lovag Erdő...
Én is meggyújtom gyertyám
Adventi koszorúban, lángja lobban
A Megváltó gyermek ünnepét várva
S a koszorúban felgyúl a fény
Lássátok aki hittel hisz, még van remény!
|
Behajt Karacs Jóska, behajt a vásárba:
Szépen jár előtte száz göndör birkája.
Tőti is a szemit kupecnak, csiszárnak,
Tőti is a szemit az egész világnak.
|
p 11/25/16
Dáma Lovag Erdő...
Ó te szép Magyarország
Csodálatos tája
Nincs a világon senkinek
Ilyen mesés Hortobágya
|
Felrobbant egy gránátalma
kint a gyümölcsfronton –
megfordult a harci helyzet
hirtelen e ponton.
|
Úri-forma ember jár-kel a nagy pusztán,
Czinege Jánoshoz be is kopogtatván.
„Kerüljön, no, beljebb.” – felesége hívja.
János csak magában: „ki az anyja kínja?”
|
Otthon, Erdélyben
a hegyeken
már esik a hó,
puha lágy takaró
a tájon,
és gyűlik
bokrokon,
|
Kinn’ a Hortobágyon, belül a csárdába’,
Nagy urak mulatnak Isten-igazába’.
„Ezt húzd!” – „Azt húzd!” – az anyjuk Istenit,
Nem sajnálják a pénzt, van ott ’miből telik.
|
Dér csillog a kopasz fákon,
varjú károg minden ágon –
tipeg-topog egyik-másik,
mert a lábuk igen fázik.
Azt károgják, azt beszélik:
|
Debrecenben jártam, csak úgy képzeletben,
Míg egy régi-régi emléken merengtem.
Czinege Jánosnál tett le képző-szárnyam,
Körülnéztem kicsit, ha már épp’ ott jártam:
|
sze 11/23/16
Mezei István
Kínoz bennünket egy jó szó hiánya,
Régóta várjuk, tudjuk, mindhiába,
Már tündérmese és gyermekded fáma,
Mint a fehér holló mára oly ritka,
Pedig benne rejlik napjaink titka,
Szűk létünk körül akár aranyráma
|
sze 11/23/16
Dáma Lovag Erdő...
Nagyot dobban a szívem
Mint, ha nehéz kő hullik rá
Eső cseppet érzem
Őrült ritmussal kalapál
|
Lelkem gyógyítójához
Bocsásson meg, tiszteletlen voltam:
hívására még nem válaszoltam.
Nem vagyok egy híres levélíró –
nem szép dolog, de nekem már így jó.
|
Kettős a halál. Az egyik mögött semmi.
A másik képzelt vallási hitem:
a jó és rossz háború, egymásutánja.
|
k 11/22/16
Juhászné Bérces...
Öt évtized rohant velünk,
űzött, hajtott, gyerünk, gyerünk!
Tűzd ki célod, s küzdjél érte,
akkor is, ha nagy a tétje.
|
Hajléktalan lett a lelkem,
kóborol az éjszakában,
mint a kutya, oly kiverten:
csak egyedül csak magában.
|